Betonkeverőt a nappaliba!

A cukorlepény készítés lázában égve sokan sokmindenre ragadtatják magukat, főleg, ha a ház asszonya épp nem tartózkodik otthon.

Gondolom, a méhész feleségek szemöldöke kellőképpen felszalad a videó láttán.

Csurgatás, füstölés, ködölés!

A két következő napon lehetőség nyílik az atkagyérítésre. Tessék kihasználni.

Forrás: időkép

Érdemes várni a kezeléssel

Forrás: www.omme.hu

Atkairtás amitrázzal

Az amitráz alapú atkairtást kétféleképpen alkalmazom:

1. Füstöléssel - ezzel a módszerrel gyorsan lehet haladni, néhány perc alatt végigkezelhető a méhállomány. Hatása rövid ideig tartó, de igen drasztikus lehet a hirtelen beáramló mérgező füst hatása a kaptárban és nemigen lehet a méhcsalád (és főleg a kaptár légtere) méretére szabni a füst mennyiségét.
2. Étolajos keverékkel - én papírzsepire csepegtetem az elkészített oldatot, ezután a fészekfiók kereteinek tetejére terítem (a legforgalmasabb részt keresem meg). Ebben az esetben a hatás elhúzódó, a behelyezés melósabb, viszont a hatóanyag mennyisége szabályozhatóbb.

A higiénikus alj kihúzható fenéklemezének előnye, hogy követhetővé lesz az atkahullás, kifejezetten egy taglózó hatású füstölés után. A fenti felvételen vergődő atkákat próbáltam lencsevégre kapni.

Végre egy jó összefoglaló a darázs- és méhszúrások témájában!

Hozzátenni valóm csak annyi volna, hogy természetesen ezek a rovarok nem csípnek, hanem szúrnak, egyébként kötelező olvasmány:

http://www.hir24.hu/baleset-bunugy/2012/05/17/itt-a-jo-ido-tamadnak-a-mehek-es-a-veszelyes-darazsak/

Fészekbővítés

Virágzik a kökény, folyik a serkentő etetés, itt az ideje a fészek bővítésének. Egy átlagos méhcsalád fészekfiókja az alábbi képhez hasonlatos.

A fészek közepén a fiasításos keretek, a széleken a mézes és virágporos keretek láthatók. Bővítő keretnek "őzbarna" árnyalatú, munkás sejtes lépet választok. A bővítő keretet a fias keretek mellé, egy kis cukorszörppel meglocsolva helyezem be. Így a méhcsalád gyorsabban elfogadja és tisztára nyalva előkészíti petézésre a méhanya számára.
A bővítést rendszeres időközönként kell végezni, egyszerre csak egy-egy kerettel, helyet biztosítva a méhanyának a folyamatos petézéshez.

A tavaszi átvizsgálás kapcsán

Ha a hőmérséklet végre 13 fokra emelkedik árnyékban, itt a megfelelő időjárás a gyors tavaszi átvizsgálásra. Amikor levesszük a takaróanyagot a fészekről, egy pillantással képet kapunk arról, hogy a méhcsalád milyen kondiban van. Fürge, de magabiztos mozdulatokkal kell a fészek közepéből kivett lépen megkeresni a fedett fiasítást. Nem elég anyát megtalálni, nem elég petét, vagy fiatal álcát keresni, teljes bizonyosságot csak a lapos fedelű munkás fiasítás adhat. Minden más esetben a feljegyzésben jelölni kell a bizonytalanság jelenlétét. Sokféle gond felmerülhet:. 

• Lehet teljes anyátlanság - ezt a méhek nyugtalan, szaladgáló viselkedése jelzi, valamint a jellegzetes síró zúgásuk - teendő: anyásítás egyesítéssel (mindig az anyátlan költözik).
• Lehet párzatlan anya - több-kevesebb kikelt és lerágott bölcső jelenléte (itt is lehet nyugtalanság, sírás, kohézió hiánya) - anya levadászása, majd családegyesítés.
• Lehet herepetéző anya - jellegzetes domború tetejű herefiasítás, esetleg már kikelt törpeherék (a szárnyuk túlnyúlik a potrohuk hosszán) - levadászás, egyesítés.
• Végül, lehet kimerült, vagy beteg méhanya - jelzett anya és elszórt, gyakran herefiasítással vegyes fészek egyidejűleg megfigyelhető - levadászás, egyesítés.

Az egyesítésekkel igyekezzünk életképes nagyságra összevonni a méhcsaládjainkat.

Ugyancsak jelölni kell a néptelenséget vagy a ha a mézkészlet hagy kívánnivalót maga után. A tavaszi átvizsgálás két legfontosabb célja:

• meggyőződni a fedett fiasítás jelenlétéről,
• felmérni a mézkészlet nagyságát.

A kaptársor végére érve kiderül, hogy hány problémás méhcsaládunk van. Ezután lehet kombinálni, családokat összevonni (akár kettőnél többet is), mézes keretekkel pótolni az élelemhiányt.
Figyelem: a behelyezett cukorlepény nem pótolja a mézkészletet és érvényes a korábban leírt kritikus tömeg (kb. 4 kg) is, ezt elérve a méhcsalád krízis üzemmódban kezd működni.
Ha nem áll módunkban tartalék mézes keretekkel operálni, válságmegoldásképpen gyárthatunk főzött cukorlepényt (bár én inkább kockacukornak nézem). A kristálycukorból, vízből és némi izocukorból (esetleg mézből) álló élelempótló megteszi az éhhalál ellen, mivel folyékony etetés még nem ajánlott.

Ha ősszel nem sikerült tartalék mézes kereteket kimentenünk, most is kivehetünk azoktól a családoktól, amelyeknél a népesség-mézkészlet arány ezt indokolja. Fontos, hogy a fészekben minél koncentráltabban helyezkedjen el az élelem, a lehető legkevesebb lépet elfoglalva. Gondoljunk arra, hogy a család népessége még mindig leszállóágban van, próbáljunk segíteni nekik a befűtendő légtér csökkentésével.

Cukorlepények behelyezése 2012.

A lepényre két hosszúkás ablakot vágok,

 majd az ablakokkal lefelé helyezem a fészekkeretek tetejére úgy, hogy az ablakkivágások hossza a keretlécekre merőlegesen (nem párhuzamosan!) legyen. Ezáltal egyszerre több léputcából is elérhető lesz az eleség.

Méhzümmögés-diagnosztika 2. (DIY edition)

Ha elég ügyesen tartjuk a kijáróhoz, hallhatjuk a megnyugtató zúgást.

Perizinnel kezelők figyelmébe!

Ez a szer nagy népszerűségnek örvend az ismeretségi körömben. Kumafosz tartalma miatt a késő őszi fiasításmentes időszakban használatos atkagyérítés céljából. Régi szer, mégis mai napig találkozom olyan méhésztárssal, aki nincs tisztában a helyes használatával. Nem hibáztatom ezért, hiszen a vegyszerhez mellékelt használati útmutatóban leírt alkalmazás módja néhány nagy hiányosságot tud felmutatni.

 
Lássuk be, kezdő méhésznek ez a "...és vízzel elegyítjük." tagmondat, bár elegánsan rövid és egyszerűen hangzó, mégis nagy csapdákat rejt:

1. Az ún. munkaemulzió nem lehet rosszízű. Miért is? A fluvalináttal ellentétben, a kumafosz nem kontakt hatású, ami azt jelenti, hogy a méhecske hemolimfáján keresztül ér el az atkához. Ehhez az kell, hogy a méhek felszívogassák és szétosztogassák egymás közt az oldatot. Akinek kisgyereke volt/van, az tudja, amit a gyerekgyógyszer gyártók jellemzően nem, hogy az őszinte teremtményekkel nem lehet megitatni a rosszízű vackokat, legyenek azok mégoly gyógyító hatásúak is. Egyszóval: ne sajnáljunk bele egy kis cukrot!
2. Az oldat nem lehet hideg. Naná, hogy nem. Próbáljuk meg tartani a 30 fok körüli hőmérsékletet az egész kezelés ideje alatt. A méhek a kezeléskor a kinti hőmérsékletnek megfelelően (november!) fürtben vannak amikor megkapják a "munkaemulziót" felülről a nyakukba csorgatva. Óhatatlanul bőrig ázik a legfelül tartózkodók nagy része, ők azonnal befelé igyekeznek a fürt közepének melegébe. Tehát, ha nem akarunk szétázott hullákat az aljdeszkán, adjunk nekik esélyt, hogy túléljék a fürdőt, annál is inkább, minthogy a még élő méhecskéket társaik lenyalogatják - ezzel is terjesztve a szert a kaptárban, míg a hidegtől ledermedt, lepotyogott ázadékra ez nem mondható el.
3. Végül vigyázzunk, az istenért, mert méreg!!

Dologra, méhésztársak!

Forrás: http://www.idokep.hu/

Itt van a lehetőség a varroa elleni védekezésre. Tessék kihasználni!

Decemberi pihenő (kizárólag a méhanyáknak)

Nyugalom köszöntött be a méhes életében. A méhész egyetlen dolga ilyenkor, hogy körbejárja óvó tekintetével a kaptárakat, kijáró szűkítéseket, egérrácsokat ellenőrizgetve. A népes, egészséges méhcsalád kellő mennyiségű mézkészlettel a legzordabb télnek is ellenáll, ha nyugalmát biztosítani tudjuk. A madarak zaklató kopácsolása, vagy egy rágcsáló által okozott folyamatos stressz a méhcsalád pusztulását okozhatja, hiszen gondoljunk bele, a kaptárban nincs külön mellékhelyiség, a méhek egyik nagy titka a bél ürítésének visszatartásában rejlik. Az adandó alkalmakat akár hónapok választhatják el egymástól, hiszen a kirepüléshez  min +8-10 C fok szükségeltetik, ami nem túl gyakori ezen az éghajlaton. A zavaró zajok okozta felbolydulások előbb-utóbb egymásra ürítkezést váltanak ki, mely a keletkező nedvesség miatt a telelő fürt végzetes lehűlését vonja maga után.
A méhanya életének éves ciklusában elérkezett a már említett petézésmentes szakasz, az egyetlen időszak az évben, amikor nem kell szigorú 35 fok meleget tartani a fürtben. Ennek megfelelően a mézfogyasztás is csak töredéke például a februárinak.
Ez a néhány fiasítás nélküli hét nyújt alkalmat arra, hogy megszabadulhassunk az atkáktól, hiszen most minden atka végre a nyílt színen tartózkodik. Egyszeri kumafoszos vagy fluvalinátos locsolással elérhetjük azt az eredményt, amiről csak álmodozhatnak mondjuk a mediterránon méhészkedők, akik fiasításmentes időszak híján csak elhúzódó kezelésekkel, rengeteg fáradsággal és kemikáliával közelíthetik az atkamentes állapotot. Ezt a kezelést egy enyhébb (8 fok körüli) napon megejthetjük, a meleg oldatot a léputcákba csorgatva. Igazán szerencsés összjátéka az éghajlati adottságoknak, hogy ilyen alkalom majd' minden télelőn megadatik.
A méhész különleges képességei közé tartozik, hogy egyik szemét télen-nyáron az időjárás előrejelzéseken tartja, ugrásra készen várva a elvégzendő beavatkozásokhoz szükséges napi csúcshőmérsékletet, vagy a nektárképződéshez szükséges feltételek teljesülését. A recept egyszerű: a megfelelő műveletet a megfelelő időpontban kell elvégezni.  

November = betelelés

A szabadban való teleltetéshez a méhcsalád népességének el kell érnie egy kritikus tömeget. Gondolom magyarázatra nem különösebben szorul hőtani szempontból sem, hogy a sarkkörökhöz közeledve a testtömeg jelentősége mennyire megnő. Mégis, megfelelő nagyságú telelőfürtben a mézelő méh bizonyos alfajai képesek a legkeményebb teleket is túlélni, hiszen a méhcsalád télen is a legnagyobb rendezettségben, egy szervezetként képes reagálni a környezeti változásokra.

Vannak méhésztársak, akik az elegendő mennyiségű téli táplálék biztosításán kívül nem avatkoznak be a kaptár téli életének folyásába. Egy másik iskola szerint a háziméheket takarni, túl nagy huzattól óvni kell, hiszen minden méhecske számít. Jómagam ehhez az utóbbi dogmarendszerhez tartozom, tisztelve természetesen az előbbi tanait is.

De mi történik, ha úgy találjuk, hogy némely méhcsaládunk nem tűnik elég népesnek ahhoz, hogy túléljék a telet? És egyáltalán mekkora az a kritikus tömeg? A tapasztalat évei ilyenkor nagyon számítanak, nekem is sok fejvakarást okozott ez a kérdés valamikor. Nem szeretnék itt konkrét értékekkel dobálódzni, inkább javasolnám minden bizonytalankodónak egy közeli tapasztalt méhész konzíliumát kérni, vagy még egyszerűbben, az őszi méhegészségügyi vizsgálatot végző méhésztársét.

Nálunk a könnyűnek találtatott méhcsaládok a raktárhelyiségbe kerülnek, ahol viszonylag állandó és fagymentes hőmérsékleten esélyt kapnak a túlélésre. Ha mégis konkrétumokra kényszerülnék, azt mondanám, hogy az egészséges telelőfürt átmérője 25 és 30 cm között leledzik, (a méhek sűrűsége a fürtben a kinti hőmérséklettel fordítottan arányos). Kettős szorításban kell döntést hozni a gyengébb családok sorsáról. Egyesítve őket (akár kettőnél többet is) megoldható a néptelenség problémája, ám kora tavasszal a most feleslegessé vált méhanyák (hiszen csak egy maradhat...) aranyat érnének majd az elanyátlanodott méhcsaládokhoz (akár csak egy keretnyi bogárral) betelepítve. Melyik ujjunkat harapjuk hát? Mint mindig, itt is a középút van aranyból, igyekezzünk kompromisszumot kötni, és egy száraz fagymentes pincét vagy nyugalmas raktárat találni a közelben a tartalékok számára (burgonya tároló például tökéletes lehet). Néhány kiló mézzel meggyorsíthatjuk a döntési folyamatokat azoknál, akik húzódoznak a méhektől vagy a szívességtételtől. "A méz a legjobb kenőanyag" idézhetném ide egy idősebb méhésztársam sűrített élettapasztalatát.

Vonjuk tehát össze a gyengébb családok népét, de vigyünk fedett helyre elegendő számú idei anyás tartalék családot a tavaszra is gondolva. Mindenképpen próbáljunk olyan munkát végezni, hogy nyugodt lélekkel hagyhassuk magukra kedvenceinket a következő néhány hónapra.

Atkagyérítés ezerrel (folyt.)

Október: utolsó lehetőség egy kis méhészkedésre

Az évnek ebben a szakában a kaptárbontásra alkalmas idő szűken méretik, érdemes ezeket az órákat kihasználni, hogy elvégezzük a hónap legfontosabb teendőjét, a betelelést. Mondanom sem kell, hogy ezt a munkát is minden méhész kicsit másképp csinálja, és ezt megfelelő érvekkel meg is tudja indokolni.
A betelelés nálunk két fontos részből áll. Ezek a téli élelem fészeklépekbe való koncentrációja, és a fészek téli takarása. A mai 13-14 C fokban tökéletesen látszott, hogy mekkora helyet foglal a méhcsalád a fészek fiókban, és gyors munkával, a keretek átmozgatásával meggyőződhettem róla, hogy megvan-e az elegendő méz a lépekben. A még esetleg bent felejtett szalmasárga lépek kikerültek, a félig mézes lépekkel együtt. Ezek az utóbbi - általam csak "könnyűlovasságinak" hívott - lépek mézének viaszfedelét fedelező villával felkapargatom és visszahelyezem őket a felső fiókba. Ezt a mézet a méhecskék a maradék kikelő fiasítás helyére hordják le a fészek közepére.
Összetettebb és megosztóbb probléma a téli takarás kérdése. A módszerek skálája szélességében a semmilyen takarástól a többrétegű, modern hőszigetelő anyagok használatáig ér. Magam rétegesen és fokozatosan takarok. Ilyenkor még csak egy réteg fóliával fedem a fészket, hiszen a cél az, hogy minél hamarabb elérjék a fiasításmentes állapotot, az atkagyérítés sikerességét biztosítandó. 

Etetés folyamatban

Az etetők a fészek feletti kaptárfiókban helyezkednek el

Szeptemberi élelempótlás

E hónap elején átvizsgálásra kerülnek a méhcsaládok, és megkezdődik a téli élelem feletetése. A nagy mennyiségű és sűrű cukorszörpöt (1kg cukorhoz 6-7dl víz) három-négy etetés alkalmával beadhatjuk, így a még elfogatható őszi időjárás segítségével invertálni és sűríteni tudják azt méheink. Ez komoly, megterhelő feladatot jelent (nem az etetés, inkább az átdolgozás) az idősebb generációs dolgozóinknak - akik koruknál fogva amúgy sem lennének képesek átvészelni a telet - ezáltal a kaptár fiatal népessége megkímélt állapotban, ép peritrophikus hártyával nagyobb eséllyel veheti fel a küzdelmet a kórokozók (kifejezetten a nosema) ellen a tél, és főként a kora tavasz folyamán.
- Mégis, mennyi az annyi? - ez a kezdő méhészt foglalkoztató egyik legfogósabb kérdés ilyentájt; azaz, mekkora mennyiségű élelemmel vághatnak neki családjaink, a gazdájuk teljes lelki nyugalmát biztosítandó, a télnek. Bevallom, még soha nem dekáztam le a pontos mennyiséget. Ezt a fészek - pontosabban a telelő fürt mérete fogja elsősorban meghatározni.  Az ősz folyamán a fiasítás mérete folyamatosan zsugorodik, helyére virágpor és méz kerül, így fokozatosan koncentrálódik az élelem a méztérből a fészek közepe irányába.

Maga a méhészkedés módja is megváltozik szeptemberre. Már nem lehet kirakodó vásárt rendezni mézes keretekből magunk körül, mert a lépek és a méz illata odacsalogatja a felderítőket és pár percen belül már a kivett lépjeinket sem fogjuk látni a rászálló méhek tömegétől, akik megpróbálnak minél hamarabb minél több zsákmányhoz jutni a váratlan csemegéből. A helyzet igen gyorsan igen súlyossá eszkalálódhat: elég akár egy nyitva felejtett kaptár, és beindulhat a rablás. A rablás sokféle lehet, előfordul, hogy gyenge, néptelen vagy beteg méhcsalád esetén csendes rablás indul be, itt néha a méhésznek csak kaptárbontáskor tűnik fel a mézkészlet teljes hiánya, és a feltépett fedelek, összerágott lépek, ugyanakkor a maroknyi népességet, sőt az anyát is megkímélik a fosztogatók. Sokkal rosszabb és szinte megállíthatatlanná váló rablás is kialakulhat (magam láttam 20 kaptárt a keretdrótokig visszarágva egy szivárgó etető miatt) és ilyenkor nemcsak a kirabolt családnak annyi, hanem a rabló méhcsaládok is komoly vérveszteséget szenvednek a harc hevében.
Ezért az etetés, és a kaptárbontás általában a sünök szerelmi életének óvatosságával javallott. Etetni csak sötétedés környékén ajánlatos, és kerülni kell a szétcsöpögtetést. Érdemes piros fényű lámpát használni, ezt a színt ugyanis méheink nem látják. Napközbeni kaptárbontogatós munkáinkat úgy szervezzük meg, hogy egy helyen ne sokáig legyen nyitva kaptártető, inkább 2 kaptáranként vándoroljunk a sor ellenkező végére.

Ha szerencsénk van, jut egy kis vénasszonyok nyara is (indián nyár - azt hiszem a helyes píszí kifejezés), meg egy kis csapadék is segítségül az égiektől az őszi méhlegelőnk kihasználásához. Így virágpor raktáraikat feltöltve - nem utolsósorban a virágzó parlagfű jóvoltából (igen, már megint a méhészek jártak jól) - várhatják kedvenceink a hideg hónapok beköszöntét.
   

Álanyás családot találtam

Régebbi posztokban írtam már a méhanya párzásáról, petézéséről, és betegsége vagy hiánya okozta problémák megoldásáról (pl: anyásítás, család-egyesítés). Mégis megtörténhet, hogy elhúzódó anyahiány okán a méhcsalád kifut az időből, és nem talál már nyitott fiasítást, amire anyabölcsőt tudna építeni. Ezután a dolgozók egymásnak adogatják a termelődő pempőt, aminek eredményeként néhány dolgozó petefészke (a magas hormontartalmú tápláléknak köszönhetően) megduzzad, és petét termel. A dolgozók petézését rendetlen, a sejtek aljára és oldalára is tapadó, a szokottnál vékonykább peték jellemzik, lépsejtenként nem ritkán 5-8  petét is találhatunk. Az álanyásság előrehaladottabb állapotában a méhek emelni kezdik a sejtek oldalát, kialakítva ezzel a törpehere fiasítás oly jellemző képét.

   

Mi a teendő ilyen esetben? Ez nagyban függ a család esetleges megmentésére szánt időnk és energiánk mennyiségétől. Legegyszerűbb megoldásként a méhcsalád felszámolása kínálkozik, hiszen a sorból kiemelt kaptárból a távolabb lesöpört méhek visszarepülve bekéredzkednek a szomszéd családok (előzőleg jócskán leszűkített) bejáróján, tehát a méhecskék mindenképpen a mi családjainkat erősítik. Ha mindenképpen meg akarjuk menteni a családot - mint én is teszem ebben az esetben - kaptárcserét ajánlatos végrehajtanunk. Egy megfelelően népes családot az álanyás delikvens helyére rakva biztosak lehetünk afelől, hogy a hazatérő dolgozók rendezett viszonyokat találnak. Az új helyre kerülő kezelendő család nyitott fiasítású lépet kap, hogy bölcsőt építhessen, aztán egy-két nap után jöhet a bölcsőrombolás és a már ismerősen hangzó anyásítás, család-egyesítés stb.

Végül még annyit, hogy az álanyásság kialakulásáig az anyahiány kezdetétől számítva általában bő hónap telik el, és a legkönnyebben úgy előzhetjük meg, hogyha a petéző anyával éppen nem rendelkező családoknak hetente legalább egy nyitott fias keretet juttatunk.

Augusztusi tennivalók a méhesben

Elérkezett az augusztus, és alig csökkent valamicskét a tennivalók mennyisége. Utolsó nagy nekibuzdulással sikerült elvenni a napraforgómézet a kaptáraktól. A folyékony aranyként sárgálló sűrű méz hordókban sorakozva várja, hogy gazdát cseréljen. Az idei utolsó pergetés nem csak egyszerű mézelvételt jelentett, hanem a betelelés első lépése is volt egyben. Felmérésre került a családok népessége, a fias keretek mennyisége, és a mézkészlet mérete is. A "könnyűnek találtatott" családokat összevonom a következő napokban, hiszen a cél az, hogy gond nélkül átvészeljék a következő telet úgy, hogy tavasszal minél nagyobb népességgel indulhasson be az élet a kaptárakban. Kivételt képeznek - korlátozott mennyiségben - az idén készült rajok, a felmerülő anyahiány esetén bármikor bevethető tartalék családok. Népes, egészséges családokkal való beteleléssel a jövő évi szezonunk sikerének felét biztosíthatjuk. 

Elmondhatjuk tehát, hogy az utolsó pergetéssel megkezdtük a következő méhészeti évet.

Néhai kedves barátom szavaival élve: mézcentrikus méhészkedésről méhcentrikus méhészkedésre térünk át.

Lényegében minden augusztusi intézkedésünk azért történik, hogy minél tovább fenntartsuk a nagyméretű fiasítás nevelést a családoknál. Ennek érdekében takarjuk le a kaptáron belül a fészket - azokat a lépeket, melyeken a fiasítás található - így elérjük, hogy hőmérséklet különbség alakul ki a kaptárban, és az anya mindig a melegebb részt fogja választani. Ugyancsak a petézés folyamatossága érdekében elkezdjük a serkentő (kis mennyiségű és nem túl sűrű szörppel történő) etetést.

A tarlóvirág virágporától válnak "csillagos homlokúvá" méhecskéink

Persze, messze még a nyár vége, és bár az időjárás lehet aszályos vagy őszies is akár egy hónapon belül, nem kell lemondani a még bejövő virágporról, amit a nyári virágokról gyűjtenek szorgos dolgozóink.

Ha július, akkor napraforgó!

Méhészetünkben a július hónap meghatározó méhlegelője a napraforgó. Régi könyvek nem sokra becsülik, a mézét értéktelennek tartják, és túl sok hátrányára hívják fel a figyelmet a kevés előnyével szemben. Azóta persze sokat változtak az idők, és velük a nyár közepi legelők választéka. Azokról a régi időkről beszélek, amikor a júliusi  étlapon még sokféle virág, köztük pohánka, kígyószisz, és főleg tisztesfű szerepelt.
Mi már megbecsüljük a napraforgót, pedig ha mérlegre tesszük, a hátrányok serpenyőjében még mindig több minden nyom a latban:

• A már említett "alacsony értékű" méz, amely kristályosodáskor hajlamos kettéválni a sejtekben, alul sűrű és felül híg részre, így teljesen alkalmatlanná válva téli eleség gyanánt. (Viszont jellegzetes ízével és illatával a friss napraforgó méz igazi csemege.)
• A nap nem minden szakában mézel, nagy melegben nem termel nektárt, így jellemzően a déli órákban leáll a hordás. Ennél súlyosabb gond azonban - ami a repcén is tapasztalható - hogy a méhecskének nem garantált a visszatéréshez elegendő "üzemanyag".
• A virágzás menetének jellemzője, hogy a tányér külső szélén kezdődik el, és néhány naponta néhány soronként sárgul ki fokozatosan a közép felé tartva. Míg a külső régiókban szép nagy virágokat és sok virágport hoz, addig a satnyább belső virágok igen ragacsos anyagot választanak ki, ami szó szerint epilálja a méheket, amikor megpróbálnak megszabadulni tőle. Szakírók szerint ez a méh élettartamát is megrövidíti, mindenesetre csúnya fekete dolgozókat eredményez.
• Végül én még idesorolnám azt a tapasztalatom, hogy hirtelen nagy mennyiségű nektár behordása esetén könnyen telerakhatják a fészket, ahol a következő nemzedékeknek lenne a helyük, ezzel a család elnéptelenedését vetítve előre.

 
Az ember nem szívesen zavarná őket kaptárbontogatással, tudván, hogy a napraforgó tábla mellé a legjobb helyre hozta méheit, és a csábító szirénhangok Balatonról meg nyaralásról énekelnek már az évnek ebben a szakában. Mégis észben kell tartanunk, hogy előfordulhat, ez az utolsó olyan időszaka az évnek, amikor a friss nektár és virágpor hordás olyan kedvező körülményeket teremthet, hogy könnyedén elvégezhetjük az olyan beavatkozásokat (anyacserék, fészekrendezés, stb.), amelyeket később, egy esetleges aszályos nyárutó igencsak izzadtságszagúvá változtathat.