Mostanában egyre gyakrabban találkozom a kérdéssel, (s hozzá a gyanakvó tekintetek...) hogy miért kristályosodik (esetleg cukrosodik) a mézem (vagy csak úgy általában a méz)? Csak nem hamisítvány netalán-tán?
Ilyenkor vissza szoktam kérdezni, hogy: hol tetszik tartani?
- A hűtőben (vagy a spejzban). - jön a válasz.
Nagy levegőt veszek általában, s mesélni kezdek:
A méhecskék - mint tudjuk - maguknak készítik, raktározzák a mézet téli eleség gyanánt. Ezért a méz viszkozításának (szebben: folyékonyságának) a kaptár klímájához kell alakulnia. Hogy milyen is a kaptár klímája? Trópusi! Úgy 35-36 fok meleg és legalább 70% páratartalom.- Mint egy tavaszi reggel Bangkokban. - mondaná régi cimborám, Collin. A méhcsalád éves ciklusa (a méhanya petézése alapján) két fő részre osztható: az első és igazán hosszú az aktív szakasz. Ilyenkor folyékonynak, "azonnal fogyaszthatónak" kell lennie a méznek, hogy akár a frissen született méhecskék is könnyen hozzájuthassanak. Ezen körülmények között (talán egy-két mézfajta kivételével) garantáltan folyékony marad.
A második szakasz rövid, max. 2 hónapig (november, december) tart, hívjuk passzív időszaknak. Persze a méhecskék ilyenkor hülyék lennének fűteni mint az őrült, és tartják a kellemesebb 15-16 fokot (értsd: a fészekben). Ekkor a méz nagy része kristályosodásnak indul.Miért is maradna folyékony, mikor semmi szükség rá, hiszen alig fogyasztják? Raktározási szempontból nekik sokkal előnyösebb a kristályos változat, hiszen nem csöpög, nem folyik, és nem is illatozik olyan intenzíven, odacsalva esetleg olyan ellenségeket, akik kihasználnák a méhecskék hideg környezetből adódó viszonylagos lassúságát és védtelenségét.
Összefoglalva: Semmiképpen ne tartsuk hűvös helyen a mézet, 45 fokig nem éri károsodás és eltartatható hosszú-hosszú ideig. Feltétlenül zárjuk vissza a mézes üveget, mert a méz hajlamos a levegő páratartalmát magába szívni, és felhígulni, de ez már egy másik poszt témájába vág...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése