A tapasztalt szemek már a tél folyamán előforduló tisztuló repülések alatt észreveszik a bibis családokat, mégis biztosat csak az tudhat, aki saját szemével meggyőződött a fiasítás létezéséről. Ezt márciusban, amikor a levegő felmelegszik kissé (ideális: min 14 fok árnyékban), megtehetjük. Villámgyorsan és pontosan kell dolgozni, a fészek közepéről kivett lépen kell keresni a petéző anya egyértelmű bizonyítékát. Ha minden rendben a lányoknál, az első pillantásra látszik - a méhek nyugodtak, a fias körül serénykednek, a lépek felső harmadát méz foglalja, és kis szerencsével a jelzett anya is felvillanhat. Mindez az áttekintő művelet nem vesz több időt igénybe, mint az elolvasása. Előfordulhat persze, hogy nem találunk fedett fiast, de még petét sem, vagy csak here fiast találunk. Ez utóbbi elsőre szembe ötlő a kidomborodó fedelek miatt. Az ilyen méhcsaládot minél hamarabb petéző anyához kell juttatni. Fontos feljegyzéseket készíteni a népesség és a mézkészlet saccolt nagyságáról minden átvizsgáláskor, így nyomon követhetővé válik egy-egy méhcsalád fejlődése.
Elkezdődik tehát a tevékeny időszak úgy a méhecskék, mint a méhész számára, és cél az akác virágzására "csúcsformába hozni" mindannyiu(n)kat.
az óra ketyeg... |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése