Hiányozni fogsz, Barátom.

Nem tudom, hol lehetsz most, és hogy milyen ott az internet penetráció, de muszáj megírnom azt, amit elmulasztottam elmondani, amikor utoljára (és ez most már így marad - tényleg utoljára -) találkoztunk.
Nem tudom, hogyan alakul az az örökkévalóság ameddig nem találkozunk, de hiányozni fogsz, ameddig képes leszek emlékezni.
Emlékszem, tizenhét voltam, amikor először bemutattak minket egymásnak, és akkori eszemmel meglepődve szembesültem azzal a probléma megoldó készséggel, racionális gondolkodással, és addig soha nem tapasztalt munkabírással, amelyek így együtt jellemeztek Téged. Azóta nagyon sok órát töltöttünk együtt, persze nagy részét szakmázással, és én mindig tanultam valamit Tőled, úgy szívhattam magamba a tudást észrevétlen, hogy ma is mozdulataidat fedezem fel mindegyre saját munkámban, az érveidet használom a vitákban.
Nem tudom, hogy milyen lesz méhészkedni, vándorolni a "jól összeszokott páros" másik fele nélkül.

(forrás: flickr)

Hiányozni fogsz, Barátom, és úgy maradsz meg az emlékezetemben, ahogy 15 éve egy februári naplementét söröztünk és dumáltunk végig Aqaba hegyeit bámulva.