Egy kis viaszolás

Ma végre bepakolhattam a szép sárga viaszpogácsákat a Bobóba, és becseréltem őket műlépekre. De ez már egy hosszú folyamat utolsó lépése volt.

A nyár folyamán, munka közben kiselejtezett lépek, a pörgetések alatt összegyűlt fedelezés, és a többi innen-onnan származó viasztörmelékek türelmesen várják a telet, amikor végre bekerülhetnek a viaszprésbe. Ezt az egyszerű szerkezetet egy villanyrezsó és egy szőlőprés keresztezéseként lehetne legegyszerűbben leírni, de mellékelek egy fotót is róla.

Kis viaszprés

A viasztörmelékek és a fedelezés esetében egyszerű a feladat, ezek szinte semmilyen szennyeződést nem tartalmaznak, - ez utóbbi azt a vékony viasz réteget jelenti, amivel a méhek a lép sejtjeibe raktározott és teljesen érett mézet lefedik. Ám az öreg lépekből nagyon sok generáció kikelt már, és mivel minden kikelő méhecske egy-egy bábinget hagy maga után, ezzel vastagítva a sejtek falát, és ugyanakkor csökkentve a sejt belméretét (ez olyannyira igaz, hogy a nagyon öreg és szinte már fekete lépekből észrevehetően kisebb dolgozók kelnek ki), nohát ezek a bábingek miatt kell préselni a viaszt. A forró viasz hideg vízbe csorogva szilárdul meg, majd ha kellő mennyiség összegyűlt, egy nagy edényben - legtöbbször üstben - (lényeg, hogy ne szűküljön a szája) újra felolvasztva és lassú megszilárdulást biztosítva (repedéseket és az edény falához való tapadást elkerülendő) kapjuk meg a végeredményt: a viaszpogácsát.

És mit kapunk helyette? Hát műlépet. Ez fertőtlenítés után hidegen hengerelt viaszlap megfelelő méretre vágva, rajta az elmaradhatatlan hatszögsejtes mintával. Ez kerül majd be az új keretekkel a kaptárba, és lesz belőle szép új szalmasárga és könnyű lép a méhecskék és a méhész nagy örömére.