Ki kell menned? Bírd ki tavaszig!

A rossz időjárásra való tekintettel ezúttal egy már régebben talált írás továbbadására szántam rá magam. Íme:

A helyszín Anchorage, Alaszka. Az első házigazda méhész már 20 éve minden áprilisban postai küldeményben méheket kap kaliforniai tenyésztőktől. A dobozonkénti nem egészen másfél kilónyi méh óvja és védi a zárkába helyezett méhanyát és a néhány napos út elegendő arra, hogy kellőképpen összeszokjanak. Méhészünknek tehát csak a kaptárba kell helyeznie az érkezett méhcsaládot. A cukorlepény-dugós, kirágós módszerrel beengedett méhanya nemsokára petegyártásba is kezd.

Alaszkában július végével lezárul a gyűjtőszezon. A mézelvétel után kényelmetlen választás előtt áll a méhész: áttelelés vagy eutanázia? Annak, aki szereti a méheket, biztosan fekete nap a naptárban, amikor mosogatószeres vízbe kell ölnie a méheit. Nehéz érzelemmentesen végigcsinálni még ezt a viszonylag humánusan gyors műveletet is. A vegyszer megszünteti a víz felületi feszültségét, ezáltal a belesöpört méhek gyors fulladásos halálát okozva. Bármilyen kegyetlen is az eljárás, a másik alternatíva a biztos fagy- vagy éhhalál. Az alaszkai méhészek fele dönt évente a kiirtás mellett. Nem csoda, hogy időről-időre felvetődik a kérdés az áttelelhetőség lehetőségeiről.

A méhek számára a tél legnagyobb kihívását az ürítkezés nélküli táplálkozás jelenti. A telelőfürt belső hőmérsékletének állandónak kell lennie, függetlenül a külső időjárástól. A hat hónapnyi telelőfürt-állapot nem kedvez a méhcsalád létszámának felfejlődésének a gyűjtőszezon idejére. És akkor még nem is említettük a Varroa atka kérdését, vagy a léputca-váltási nehézségeket az alaszkai télben. Egyértelmű tehát, hogy a megoldás egy alaszkai alfaj kitenyésztése lenne.
Keith Malone egy fél milliméterrel kisebb sejteket építő méhfajta létrehozásán munkálkodik.
Elmélete szerint a kisebb, takarékosabb üzemű méhek egészségesebbek, ellenállóbbak lehetnek a Varroával szemben, nem is beszélve arról, hogy egységnyi helyen több álcát képes nevelni a család. "Dinamikusabb, jobb munkamegosztással képes működni a méhcsalád"- állítja ő. Megfigyelései szerint a kisebb sejtekben nevelődő dolgozók szárnyizmai és szárnymérete nem különbözik az általunk ismert méhekéitől. Így a kisebb, könnyebb törzset hatékonyabban, könnyedebben mozgatják ugyanazok a szárnyak. Malone szakmai véleménye, hogy ezzel a megoldással egy egészségesebb, erőteljesebb felépítésű  és fejlődésű alfajt képes létrehozni.
Ő maga a tíz éve beszerzett orosz méhei évente áttelelő utódait nemesíti; nem szigeteli és nem takarja kaptárait, valamint nem végez nyár végi élelempótlást sem. Ugyanúgy mellőzi az atkairtó vagy gombaölő vegyszerek használatát is. Teleltetési módszerének lényege, hogy tél elején kis méretű, zsúfolt fészekfiókokba rakja össze méheit. A tenyésztés alapjául a legkevesebb téli élelmet fogyasztó orosz méhcsalád szolgál. A kemény kiképzést túlélő méhcsaládok lesznek az alaszkai méhek tenyészcsaládjai. Malone a tenyésztésre szelektált méhanyáit kaliforniai anyanevelőkhöz küldi szaporítási célból.

Az alaszkai méhészek téli sporttá, igazi művészi szintre fejlesztették a méhcsaládok átteleltetését. A Malone-módszer követőin kívül például mindenki egyetért abban, hogy hőszigetelni kell a kaptárakat.
Ugyancsak konszenzus van a szellőzés  és a lecsapódott pára elvezetésének kérdéseiben.
A következő probléma a telelő élelemé. Mit és mennyit érdemes pótolni? Vannak, akik nagy mennyiségű cukorszörpöt (akár 45 kg-ot) feletetnek nyár végén a családjaikkal, abban a meggyőződésben leledzve, hogy a pollenmentes élelem könnyebben emészthető kedvenceiknek. Malone tapasztalatai szerint a virágporos mézzel jobban telelnek családjai.

Malone azt is állítja, hogy az általa tenyésztett méhanyák nem petéznek a tél folyamán, míg Tom Elliot méhész szerint ez lehetetlen. Ő úgy hiszi, hogy téli fiasítás nevelés nélkül a méhcsalád nem volna képes tavaszi fejlődésre. A méhanya január végén, a nappalok hosszabbodását érzékelve petézni kezd és ebből a kisméretű fiasításból kikelt dolgozók vállalnak majd oroszlánrészt a tavaszi, táblás fiasítás nevelésében.

Miért ez a nagy küzdelem és erőlködés, hogy átteleltessék valahogy a méhcsaládjaikat? A mézelő méh nem őshonos az amerikai kontinensen, talán nem véletlenül. A kemény telet átvészelt családok gyakran túl gyengék a termeléshez.

Gazdasági szempontból tekintve, egy méhcsalád leszállítással együtt kb. 140$, míg 45 kg cukor kb. 60$. A teleléshez használatos takaró- és szigetelőanyagok több évig használhatók. Steve Victors egyesületi elnök szerint megéri az átteleléssel próbálkozni.
A másik szempont az erkölcsi. Senki sem szereti leölni minden egyes szezon végén a neki mézet gyűjtő állatait.
Elliot állítja, hogy a már áttelelt családjai sokkal erősebbek és fejlődőképesebbek a postán érkezetteknél.

Minden helyi méhész reménykedik abban, hogy sikerül végre egy Alaszkához alkalmazkodott alfajt kitenyészteni. Hiszen, aki nem éli túl a telet, az nem éli túl Alaszkát. 

Perizinnel kezelők figyelmébe!

Ez a szer nagy népszerűségnek örvend az ismeretségi körömben. Kumafosz tartalma miatt a késő őszi fiasításmentes időszakban használatos atkagyérítés céljából. Régi szer, mégis mai napig találkozom olyan méhésztárssal, aki nincs tisztában a helyes használatával. Nem hibáztatom ezért, hiszen a vegyszerhez mellékelt használati útmutatóban leírt alkalmazás módja néhány nagy hiányosságot tud felmutatni.

 
Lássuk be, kezdő méhésznek ez a "...és vízzel elegyítjük." tagmondat, bár elegánsan rövid és egyszerűen hangzó, mégis nagy csapdákat rejt:

1. Az ún. munkaemulzió nem lehet rosszízű. Miért is? A fluvalináttal ellentétben, a kumafosz nem kontakt hatású, ami azt jelenti, hogy a méhecske hemolimfáján keresztül ér el az atkához. Ehhez az kell, hogy a méhek felszívogassák és szétosztogassák egymás közt az oldatot. Akinek kisgyereke volt/van, az tudja, amit a gyerekgyógyszer gyártók jellemzően nem, hogy az őszinte teremtményekkel nem lehet megitatni a rosszízű vackokat, legyenek azok mégoly gyógyító hatásúak is. Egyszóval: ne sajnáljunk bele egy kis cukrot!
2. Az oldat nem lehet hideg. Naná, hogy nem. Próbáljuk meg tartani a 30 fok körüli hőmérsékletet az egész kezelés ideje alatt. A méhek a kezeléskor a kinti hőmérsékletnek megfelelően (november!) fürtben vannak amikor megkapják a "munkaemulziót" felülről a nyakukba csorgatva. Óhatatlanul bőrig ázik a legfelül tartózkodók nagy része, ők azonnal befelé igyekeznek a fürt közepének melegébe. Tehát, ha nem akarunk szétázott hullákat az aljdeszkán, adjunk nekik esélyt, hogy túléljék a fürdőt, annál is inkább, minthogy a még élő méhecskéket társaik lenyalogatják - ezzel is terjesztve a szert a kaptárban, míg a hidegtől ledermedt, lepotyogott ázadékra ez nem mondható el.
3. Végül vigyázzunk, az istenért, mert méreg!!

Tisztuló kirepülés január másodikán

Ma a kellemes, kora tavaszt idéző napsütés kicsalogatta a gyalogkaptárakból azokat a méhecskéket, "akiknek" sürgős volt egy tisztuló-megkönnyebbülő repülés keretében elintézni az elintéznivalót.

Lévén a méheskonténer hőtehetetlensége meghaladja a kaptárakét, így tartósabb melegre van szükség a benne lakó méhcsaládok kirepüléséhez. Ez a mai felmelegedés ott is biztosan elég volt egy kis fészek átrendezéshez, léputcaváltáshoz vagy némi méz átmozgatásához a kaptáron belül. A tapasztalat azt mutatja, hogy a tisztulást elvégzett családoknál megkezdődik a méhanya feletetése pempővel, aminek eredményeképpen petézésbe kezd. A fiasítás nevelése állandó 36 fok körüli hőmérsékletet igényel és ha tartós hideg idő köszönt ránk (amire valljuk be, még komoly esély van) a tél hátralevő részében, a kisebb, néptelenebb családoknál megtörténhet, hogy elfogy a fürtön belüli mézkészlet. Ekkor a telelőfürtnek tovább kell mozdulnia a lépek még mézzel teli sejtjei irányába. Ezzel a méhek választásra kényszerülnek az élelem megszerzése és a fiasításuk melegen tartása között. Sajnos, bármilyen kis kiterjedésű is a fiasítás, a méhcsalád minden esetben élete árán is védelmezni fogja azt.
De most inkább örüljünk az év eleji enyhe időjárásnak, íme a mai csúcshőmérsékletek:

Ezúton kívánok minden olvasónak a méhecskék szorgalmával teli Sikeres Új Évet, méhésztársaimnak pedig sok nehézséget a kaptárakba 2012-re!

Decemberi pihenő (kizárólag a méhanyáknak)

Nyugalom köszöntött be a méhes életében. A méhész egyetlen dolga ilyenkor, hogy körbejárja óvó tekintetével a kaptárakat, kijáró szűkítéseket, egérrácsokat ellenőrizgetve. A népes, egészséges méhcsalád kellő mennyiségű mézkészlettel a legzordabb télnek is ellenáll, ha nyugalmát biztosítani tudjuk. A madarak zaklató kopácsolása, vagy egy rágcsáló által okozott folyamatos stressz a méhcsalád pusztulását okozhatja, hiszen gondoljunk bele, a kaptárban nincs külön mellékhelyiség, a méhek egyik nagy titka a bél ürítésének visszatartásában rejlik. Az adandó alkalmakat akár hónapok választhatják el egymástól, hiszen a kirepüléshez  min +8-10 C fok szükségeltetik, ami nem túl gyakori ezen az éghajlaton. A zavaró zajok okozta felbolydulások előbb-utóbb egymásra ürítkezést váltanak ki, mely a keletkező nedvesség miatt a telelő fürt végzetes lehűlését vonja maga után.
A méhanya életének éves ciklusában elérkezett a már említett petézésmentes szakasz, az egyetlen időszak az évben, amikor nem kell szigorú 35 fok meleget tartani a fürtben. Ennek megfelelően a mézfogyasztás is csak töredéke például a februárinak.
Ez a néhány fiasítás nélküli hét nyújt alkalmat arra, hogy megszabadulhassunk az atkáktól, hiszen most minden atka végre a nyílt színen tartózkodik. Egyszeri kumafoszos vagy fluvalinátos locsolással elérhetjük azt az eredményt, amiről csak álmodozhatnak mondjuk a mediterránon méhészkedők, akik fiasításmentes időszak híján csak elhúzódó kezelésekkel, rengeteg fáradsággal és kemikáliával közelíthetik az atkamentes állapotot. Ezt a kezelést egy enyhébb (8 fok körüli) napon megejthetjük, a meleg oldatot a léputcákba csorgatva. Igazán szerencsés összjátéka az éghajlati adottságoknak, hogy ilyen alkalom majd' minden télelőn megadatik.
A méhész különleges képességei közé tartozik, hogy egyik szemét télen-nyáron az időjárás előrejelzéseken tartja, ugrásra készen várva a elvégzendő beavatkozásokhoz szükséges napi csúcshőmérsékletet, vagy a nektárképződéshez szükséges feltételek teljesülését. A recept egyszerű: a megfelelő műveletet a megfelelő időpontban kell elvégezni.  

November = betelelés

A szabadban való teleltetéshez a méhcsalád népességének el kell érnie egy kritikus tömeget. Gondolom magyarázatra nem különösebben szorul hőtani szempontból sem, hogy a sarkkörökhöz közeledve a testtömeg jelentősége mennyire megnő. Mégis, megfelelő nagyságú telelőfürtben a mézelő méh bizonyos alfajai képesek a legkeményebb teleket is túlélni, hiszen a méhcsalád télen is a legnagyobb rendezettségben, egy szervezetként képes reagálni a környezeti változásokra.

Vannak méhésztársak, akik az elegendő mennyiségű téli táplálék biztosításán kívül nem avatkoznak be a kaptár téli életének folyásába. Egy másik iskola szerint a háziméheket takarni, túl nagy huzattól óvni kell, hiszen minden méhecske számít. Jómagam ehhez az utóbbi dogmarendszerhez tartozom, tisztelve természetesen az előbbi tanait is.

De mi történik, ha úgy találjuk, hogy némely méhcsaládunk nem tűnik elég népesnek ahhoz, hogy túléljék a telet? És egyáltalán mekkora az a kritikus tömeg? A tapasztalat évei ilyenkor nagyon számítanak, nekem is sok fejvakarást okozott ez a kérdés valamikor. Nem szeretnék itt konkrét értékekkel dobálódzni, inkább javasolnám minden bizonytalankodónak egy közeli tapasztalt méhész konzíliumát kérni, vagy még egyszerűbben, az őszi méhegészségügyi vizsgálatot végző méhésztársét.

Nálunk a könnyűnek találtatott méhcsaládok a raktárhelyiségbe kerülnek, ahol viszonylag állandó és fagymentes hőmérsékleten esélyt kapnak a túlélésre. Ha mégis konkrétumokra kényszerülnék, azt mondanám, hogy az egészséges telelőfürt átmérője 25 és 30 cm között leledzik, (a méhek sűrűsége a fürtben a kinti hőmérséklettel fordítottan arányos). Kettős szorításban kell döntést hozni a gyengébb családok sorsáról. Egyesítve őket (akár kettőnél többet is) megoldható a néptelenség problémája, ám kora tavasszal a most feleslegessé vált méhanyák (hiszen csak egy maradhat...) aranyat érnének majd az elanyátlanodott méhcsaládokhoz (akár csak egy keretnyi bogárral) betelepítve. Melyik ujjunkat harapjuk hát? Mint mindig, itt is a középút van aranyból, igyekezzünk kompromisszumot kötni, és egy száraz fagymentes pincét vagy nyugalmas raktárat találni a közelben a tartalékok számára (burgonya tároló például tökéletes lehet). Néhány kiló mézzel meggyorsíthatjuk a döntési folyamatokat azoknál, akik húzódoznak a méhektől vagy a szívességtételtől. "A méz a legjobb kenőanyag" idézhetném ide egy idősebb méhésztársam sűrített élettapasztalatát.

Vonjuk tehát össze a gyengébb családok népét, de vigyünk fedett helyre elegendő számú idei anyás tartalék családot a tavaszra is gondolva. Mindenképpen próbáljunk olyan munkát végezni, hogy nyugodt lélekkel hagyhassuk magukra kedvenceinket a következő néhány hónapra.