Oldalak

2012. december 25., kedd

Békés karácsonyt és boldog új évet!

Karácsony előtti napon, a lányok mézeskaláccsal munkálkodtak, a jól bevált Polcz Alaine recept alapján:

Hozzávalók:
  • 90 dkg finomliszt, 
  • 25 dkg kristálycukor, 
  • 2 dl olvasztott méz,
  • 10 dkg margarin,
  • 3 dl tej,
  • 1-1 evőkanál őrölt fahéj és gyömbérpor,
  • 1 evőkanál szódabikarbóna.
A mézet felolvasztjuk, majd kis lángon melegítve összekeverjük a margarinnal, a cukorral és a fűszerekkel. A végén hozzáöntjük a tejet és hagyjuk kihűlni.
A lisztbe szórjuk a szódabikarbónát, a langyosan hideg folyadékkal összegyúrjuk a tésztát. Pár perc alatt ha már le is válik az edény oldaláról, készen is van. Cipót formálva belőle, folpackba csomagolva egy napig hűtőben pihentetjük (hónapokig eláll így).

Munka kezdetén három-négy darabra osztjuk, és tenyerünkben jól átdolgozzuk, majd gyufaszálvékonyra nyújtjuk alig lisztezett gyúródeszkán, szaggatjuk, majd 170 fokon, 6-8 perc alatt megsütjük. 

Díszítőmáz:
Hozzávalók (a recept szerint):
  • 1 tojásfehérje, 
  • 30 dkg porcukor,
  • 2 kiskanál citromlé.
Nekünk ezekkel az arányokkal a keverék nagyon kemény lett, így még egy tojásfehérjét adtunk hozzá. A hozzávalókat habverővel habosra, hólyagosra keverjük, verjük. Ügyeljünk, hogy a porcukrot a hab felverése közben fokozatosan adagoljuk hozzá, ne egyszerre! Nagyon vékony nejlonzacskó sarkát levágva habzsákot készítünk és beindulhat végre a fantázia!


2012. december 16., vasárnap

Dolgozik a viaszprés

Újra tél van, újra itt a viaszpréselés ideje. A kis prés napi egy-két zsák léptörmelékkel végez, mintegy 5-7 kg tiszta viaszt állít elő.


Lassú és munkaigényes a folyamat, ám az eredmény magáért beszél.


2012. december 10., hétfő

EU által támogatott képzések

Mit csinál a méhész télen? Hát, például jogsit szerez.

 Alkalmi vételnek tűnik, főleg a számomra fontos CE kategória, melynek díja teljes egészében visszaigényelhető.

Forrás: innen

2012. december 4., kedd

Műlépkészítés házilag

Az első lépés igazán egyszerű: enyhén sós választóvíz, 73-76 fokos viasz, háromszori mártogatás, aztán hideg víz.



A dombornyomás már sokkal több gyakorlatot igényel, mivel a mártogatáskor a viaszlap alsó része vastagabbra sikerül. És amint látszik, a túl hideg viasz bizony törékeny...


2012. november 27., kedd

2012. november 20., kedd

Milyen is egy méhpiac?

A helyszín Veenendaal, Hollandia. Az évszám 1965. Híradó részlet az évente rendezett méhpiacról, érdekes képekkel szolgál a korabeli Európa meglehetősen fejlett apikultúrájáról.

Íme a videó.

Végül egy jó kép a méhészpipával ellátott arcvédőről:

Forrás: facebook

2012. november 16., péntek

A méhész legjobb barátja

A Brazíliai Cerrado nevű trópusi szavannán él és méhészkedik Manuel Juraci és méhésztársa Boneco, talán a világ egyetlen méhész szamara. Dacára a szegényes, falusi környezetnek és a nagyszámú konkurenciának,  Manuel az egyik legsikeresebb méhésszé nőtte ki magát, nagyrészt köszönhetően a saját maga által kifejlesztett szamár méretű méhészruhának. Mivel ez a találmány jócskán megnöveli a szállítható méz mennyiségét, a helyi Méztermelő Egyesület reménykedik, hogy sikerül elterjeszteni az innovációt.

Forrás: innen

A szóban forgó méhész természetesen igaz barátjaként becsüli meg a jól becsomagolt hosszúfülűt.
A témában videó is készült.

2012. november 12., hétfő

Méhész Fórum - egy igazán hasznos weboldal

Aki kíváncsi arra, hogy mi nyomja méhésztársai lelkét, tájékozódni szeretne az aktuális méhész-hírekről vagy hátterükről, vagy szakmai kérdése van, esetleg adózási témában szorul szaktanácsadásra, mindannyiuknak ajánlom ezt a fórumot!

2012. október 24., szerda

Vigyázat, nyomokban (1%) akácmézet tartalmaz



Nos, megkívánta valaki?
Az igazi csoda benne az, hogy "természetes kristályképződést" is képes produkálni.

2012. október 17., szerda

Amikor gyalulnak a méhek...

Mint sok méhésztársam, én is láttam már "gyaluló" méhecskéket, de racionális magyarázatot még nem hallottam a viselkedés okáról. Kérem, ha van valakinek ötlete, írja ide a poszt alá. Addig is, íme egy jó videó a "jelenségről":


2012. október 9., kedd

Szimat-diagnosztika

Vannak a világnak olyan szegletei, ahol az amerikai (nyúlós) költésrothadás elleni harcban sokféle, több-kevesebb sikerrel kecsegtető, alternatív megoldás keresése folyik. Az időben való felismerés megállíthatja a fertőzés elterjedését - vallják joggal. A szóban forgó baktérium ugyan elpusztítható egy jól célzott antibiotikumos kezeléssel, ám spórákkal szaporodik, melyek igen sokan vannak (akár 2,5 milliárd spóra egyetlen lépsejtben) és szinte elpusztíthatatlanok; több évtizedig életképesek, és hosszú hőkezeléssel, vagy agresszív vegyszeres (hipós) kúrával sem szabadulhatunk meg tőlük teljesen. Ez a kórokozó csak a fiasításban, a három napnál fiatalabb méhecske álcákon csírázik ki, és a vegetatív formája az álcából nyeri a tápanyagot. A nagy felületű elpusztult fiasítás igen rossz szagot áraszt, ám a fertőzés eme szakaszában már túl van azon a ponton, melyen még megállítható a folyamat. És itt jöhet a képbe egy olyan szaglószerv, amely jóval érzékenyebb lévén, talán időben detektálja a kaptárból távozó árulkodó szagokat.

Klinker, a teljes munkaidőben foglalkoztatott állami méhészkutya.


Az ötlet valamikor a hetvenes évek végén öltött először testet Marylandben, kiképzett jelzőkutyák képében.
Az ebbel gyakorlatilag végigszagoltatják a kijárókat és ő jelez, ha szagot fogott. Elsősorban ősszel, vagy tavasszal dolgoztatják, repülésmentes időben. Az állami hatóságok a segítségével szeretnék egy ezreléknyire leszorítani a fertőzött méhcsaládok arányát.

2012. október 5., péntek

Hogy mik vannak...

Ilyenkor, a vénasszonyok nyarán méheink elkeseredetten kutatnak téli eleség után. Néha a darazsakkal vetélkedve szívogatják az édes gyümölcsök levét, de furcsaságokat is hozhat az élet (és a technológia).

Nos, szerintetek hogy készül a kék méz?

Kedves ismerősöm hívta fel a figyelmem erre a sztorira, melyben a megsemmisítésre váró ételfestékes-cukros hulladék és az opportunista méhek a főszereplők, valamint a meghökkent és a kék mézével kezdeni mit sem tudó francia méhész, aki nem biztos, hogy effajta hírnévre vágyott...






2012. szeptember 24., hétfő

Információk a KÖTELEZŐ Agrárkamarai regisztrációval kapcsolatban

Már el is repült az a néhány hét, ami egy törvény kihirdetése és (első) módosítása között el szokott telni.
Íme a címben szereplőé:

2012. évi CXXVI. törvény

2. §      a) gazda: Magyarország területén lakóhellyel, tartózkodási hellyel, illetve székhellyel rendelkező agrárgazdasági tevékenységet folytató őstermelő vagy egyéni vállalkozó.

5. §      2./a  … Közös őstermelői igazolvány kiváltása esetén az agrárkamara tagjaként azt a gazdát kell nyilvántartásba venni, akinek a nevére a közös őstermelői igazolványt kiállították.

2./b  … Amennyiben a gazda egyidejűleg őstermelőként és egyéni vállalkozóként is folytat agrárgazdasági tevékenységet, agrárkamarai tagsági viszonyát az általa tett nyilatkozat alapján csak az egyik jogviszonya alapulvételével kell megállapítani.

Átmeneti rendelkezések

45. §  3.  Az agrárkamarai tagságra kötelezettek személyek… 2012. november 30-ig jelentkezhetnek be a Magyar Agrárkamara által vezetett agrárkamarai választási tagjegyzékbe…

A törvénymódosításról bővebb információt a Magyar Agrárkamara holnapján találhatnak (www.agrarkamara.hu )

(via: omme.hu)

2012. szeptember 23., vasárnap

Egérrácsok ideje

Az egérrácsról már esett szó ezen a helyen, bármilyen perforált lemez vagy tényleges rács megfelel, amennyiben a lyukmérete nem több 10 mm-nél. Az anyarács is megteszi (bár kissé szűkösen). Itt írnám le, hogy az anyarács résmérete 4,1-4,2 mm (itt van, leírtam). Figyelem: ahol az egér feje befér, ott simán közlekedik. Ősszel gyakran ki-be járkál, kihasználva a méhek éjszakai, kevéssé aktív óráit fészket épít, iszonyat kárt tud okozni. Egy egérpár a tél során, állandó rágásával, mocorgásával olyan folyamatos stresszt tud okozni, ami képes elpusztítani egy népes méhcsaládot is.

Forrás: innen

2012. szeptember 13., csütörtök

Darázs-szezon

A darazsak mindig is járulékos kellemetlenségként voltak jelen a méhcsaládok környezetében. Szeptemberi reggeleken, amikor az idő még túl hűvös a méheknek a kirepüléshez, ők már vígan jönnek-mennek a kijárók környékén. Elsősorban mézet lopnak, fürgeségüket kihasználva megélnek, mint a kutyán a bolha.

Forrás: facebook

Az idei nyár sivatagi klímája kedvezett a darazsaknak és már tömegesen zaklatták a méheket. Odáig fajultak a dolgok, hogy a méhek a röpnyílások közvetlen közelében, kisebb-nagyobb gombóccá összekapaszkodva védték a kijárókat. A közeledő darázsra egyszerre reagálva mozdultak. Megfigyelésem szerint legtöbbször elégnek bizonyult a fenyegetés, de láttam összekapaszkodva küzdőket is a földön.


Az utóbbi néhány évben nem láttam szükségét a darázscsapdáknak, de most rááldoztam egy üveg sört és némi gyümölcslevet. a felvételt a kihelyezés után 2 órával készítettem. A recept egyszerű: 1 rész sör, 1 rész gyümölcslé. A sör biztosítja, hogy a méhek elkerüljék a csapdát.


2012. szeptember 8., szombat

Aszálytól sújtva

Itt a szeptember, csak éppen az időjárásnak felejtettek el szólni erről. A kegyetlenül száraz, forró nyár rányomta pecsétjét a méhcsaládokra is itt a Duna-Tisza közén. Komoly hiányosságokkal küzdenek kedvenceink szinte minden értelemben. A nyár második felének virágzó növényei betliztek és több kaptárban beállt a krízishelyzet a folyamatos etetés ellenére is a fehérjehiány következtében. Nem ragozom tovább, érdekes hónapoknak nézünk elébe.

A virágpor a méhek egyetlen fehérjeforrása.

 Ezután, ha túl vagyunk az élelempótláson, már minden méhecskére vigyáznunk kell. Nem tudom, milyen fokon tudnak innen regenerálódni a családok - láttam már hihetetlen dolgokat ezen a téren. Talán a fokozott gondosság, odafigyelés visszafordíthatja a folyamatot. Amit most tehetünk az az, hogy biztosítunk nekik minden feltételt a beteleléshez. A kis népességű családokat vonjuk össze, növeljük a tél túlélésének esélyét.

2012. augusztus 27., hétfő

Atkairtás porcukorral

Remek oktató videókat találhatunk a népszerű videómegosztón. A koncepció azonos: a méhekre szórt porcukor hatására az atkák tapadókorongjai működés képtelenné válnak, így lepotyogván a kaptárból a cukorral együtt kitakaríthatóak lesznek. Méregmentes, környezetbarát, viszonylag egyszerű és gyors megoldás néhány méhcsalád számára.

 

2012. augusztus 13., hétfő

Körlevél méhészeknek

Kötelező kamarai regisztráció

A 2012. augusztus 01.-én hatályba lépett 2012. CXXVI. kamarai törvény.
Kötelező tagságot ír elő az agrárszektor és az élelmiszeripar valamennyi piaci
szereplője számra a létrejövő új Agrárkamarában.
A kamrai tagságra kötelezettek 60 napon belül (2012. szeptember 30-ig)
kötelesek:

- bejelentkezni az agrárkamarai nyilvántartásba és,
- 5.000,- Ft összegű kamarai hozzájárulást fizetni.

A kamarai tagság e törvény alapján:

a. Őstermelő esetében az őstermelői igazolvány kiváltás,
b. egyéni vállalkozó esetén bármely agrárgazdasági tevékenység végzésre jogosító
igazolás kiadásával,
c. bármely agrárgazdasági tevékenységet főtevékenységként folytató egyéni
vállalkozónak nem minősülő gazdálkodó szervezet esetében cégbírósági
bejegyzéssel keletkezik.

A bejelentkezést elektronikus úton ONLINE módon kell megtenni, ehhez segítséget
nyújt az OMME honlapja.

A bejelentkezéshez szükséges adatok:

Név
E-mail
Telefon
Lakóhely
MVH regisztrációs szám
Tevékenységi kód a kamarai osztályba soroláshoz (amit az őstermelői adószám
kiváltásakor fő mezőgazdasági, főtevékenységként megjelölt).

Fontos!

Nem elég elektronikusan bejelentkezni. A kinyomtatott bejelentkezési lapot
aláírva levélben el kell küldeni:

Magyar Agrárkamara
Regisztrációs Osztály
1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Az 5.000,- Ft összegű kötelező kamarai hozzájárulást (regisztrációs díjat)
befizetni a

Magyar Agrárkamara
14100000-10790649-02000004
számú regisztrációs bankszámlára kell.

Az éves tagdíj mértékét az agrárkamara alapszabálya határozza meg. Az agrárkamara a tagdíj mértékét a tagok gazdasági súlya alapján sávosan határozza meg oly módon, hogy az 1 millió Ft-ot nem haladhatja meg.
A meg nem fizetett kamarai tagdíj köztartozás. A tagdíj meg nem fizetése esetén azt az állami adóhatóság adók módjára hajtja be.

2012. augusztus 10., péntek

Egy ritka jó felvétel

Az alábbi képen remekül kivehetőek a dolgozó méh potrohának hasi részén a viaszmirigyek által termelt viaszlemezkék.

Forrás: Facebook

2012. augusztus 4., szombat

Atkairtás amitrázzal

Az amitráz alapú atkairtást kétféleképpen alkalmazom:
  1. Füstöléssel - ezzel a módszerrel gyorsan lehet haladni, néhány perc alatt végigkezelhető a méhállomány. Hatása rövid ideig tartó, de igen drasztikus lehet a hirtelen beáramló mérgező füst hatása a kaptárban és nemigen lehet a méhcsalád (és főleg a kaptár légtere) méretére szabni a füst mennyiségét.
  2. Étolajos keverékkel - én papírzsepire csepegtetem az elkészített oldatot, ezután a fészekfiók kereteinek tetejére terítem (a legforgalmasabb részt keresem meg). Ebben az esetben a hatás elhúzódó, a behelyezés melósabb, viszont a hatóanyag mennyisége szabályozhatóbb.

A higiénikus alj kihúzható fenéklemezének előnye, hogy követhetővé lesz az atkahullás, kifejezetten egy taglózó hatású füstölés után. A fenti felvételen vergődő atkákat próbáltam lencsevégre kapni.

2012. július 30., hétfő

Drágább lesz a méz (is)

A fagynak és a gyenge szezonnak köszönhetően országosan, sőt Európa-szerte kevés méz termett - olvasom mindenfelé.
Van, ahol konkrét árakkal is rémísztgetnek, bár a statisztikákba láthatóan belezavarodik a szerző (900 ezer méhész???), de felvetődik a méhegészségügyi felelősök szerződésének késedelme is.

Hát, így állunk most, de miért pont nekünk lenne könnyebb?

Forrás: http://www.facebook.com/beekeeping.photo/photos

2012. július 23., hétfő

Indul a nyúlós szezonja

A betegség tünetei
A nyúlós költésrothadás ronda betegség. Bejelentés-köteles és helyi zárlatot von maga után. A beteg családok kártérítés fejében megsemmisítésre kerülnek, a többiek a szomszéd méhészetekkel egyetemben megfigyelés alá.
Figyeljük hát az egyre csökkenő fiasítást és ha elszíneződést, beesett, behorpadt tetejű, esetleg kilyukadt fedett fiasítást találunk, forduljunk a körzeti méhegészségügyi felelőshöz (amennyiben a csökkentett térítés ellenére még vállalja a feladatot).

2012. június 25., hétfő

Borostyánkőbe zárt ősi méh


A méhek első, ehhez hasonló primitív fajai nagyjából 100 millió éve jelentek meg. Úgy tűnik, azokból a darazsakból fejlődtek ki, amelyek hátat fordítottak a húsevésnek és a cukrokkal teli nektárt választották táplálékul.

2012. június 20., szerda

Csak 18 éven felülieknek!

A kép: innen
A méhanya, az anyabölcsőből való kibújásától számítva 5-6 nappal a levegőben, akár 10 m-nél is magasabban repülve párzik be. A párzás előtt mindössze egyszer repül ki, betájolási céllal. Tucatnyi herével párzik és az aktus a herék halálával zárul.

2012. június 14., csütörtök

2012. június 9., szombat

Szezonértékelés, avagy egy senkinek sem jó helyzet

Egy mondat az ajánlott írásból: "Összességében kevesebb akácméz termett idén, mint a tragikus 2010-ben."

Ez fááááááj!

2012. május 24., csütörtök

Petéző méhanyák

A méhanya akár kétezernél is több pete lerakására is képes naponta:


A dajkaméhek körülveszik, etetik, tisztogatják az anyát:

2012. május 17., csütörtök

Értem én, hogy villanymotor! De mi hajtja?

Ezt a fúrógép-hajtású pergetőt ma láttam egy ismerősöm vándortanyáján - gondoltam közzéteszem.

2012. április 28., szombat

Jó-e, ha szelídek a méhek?

Szuperméheket loptak Németországban. Úgy tűnik, sikerült kitenyészteni a tökéletes méheket - főznek, mosnak, takarítanak - csak éppen saját magukat képtelenek megvédeni...

2012. április 24., kedd

Tenyészkódot a kaptárakra

Ez év június elsején hatályba lépő friss rendelet szerint "...az állattartó köteles a tenyészkódot a kaptárak külső felületén, jól láthatóan, legalább 20 milliméteres számokkal feltüntetni. A kódot égetéssel, vagy korróziónak ellenálló hordozón úgy kell elhelyezni a kaptáron, hogy azt ne lehessen eltávolítani."

Forrás: omme.hu

2012/04/26 update: megjelent a 38/2012 VM rendelet.

2012. április 21., szombat

Anyátlan dajka kis hibával

Biztos jele annak, hogy az anyátlan dajka családunk mégsem anyátlan:

A kis lépkezdemények jelzik a párzatlan anya jelenlétét

Ide álcát behelyezni felesleges, a stikában kikelt, esetleg máshonnan betévedt anyát érdemes kikeresni és szemügyre venni. Ha átmegy a vizuális teszten (ép kinézet, normál méret stb.), a kikelésétől számított két héten belül petézővé kell válnia.
A kikeresés mindenképp ajánlott, a megtartás mellett és ellen is szólnak érvek.

2012. április 17., kedd

Akácvirágot találtam

Ma bejártuk a környék akácerdeit és élő virágzatot egy ház falához hajló ágon találtam azokon kívül, amiket a távcsővel láttam a magas fák hegyében.

2012. április 10., kedd

Hajnali fagy

Késő délelőttre az akácrügyek szürkés-barnás színűre váltottak és fűrészporszerűen szétmorzsolódtak az ujjaim között...

2012. április 6., péntek

2012. április 1., vasárnap

Méhészek a szerves foszforsavak ellen

Az OMME vizsgálatai szerint a méhmérgezések nagyrészét a klórpirifosz helytelen használata okozta.
A javasolt betiltás helyett kompromisszumos megoldás született a hatóságokkal tartott tárgyaláson:

1.    Az összes klórpirifosz hatóanyag tartalmú készítmény átkerült az 1. kategóriájú növényvédőszerek sorába (magyarán, csak növényorvosi recept ellenében vásárolhatóak meg ezentúl.
2.    A felhasználás végső ideje a repcében a rejtett zöldbimbós állapotban lehetséges.

2012. március 30., péntek

Fészekbővítés

Virágzik a kökény, folyik a serkentő etetés, itt az ideje a fészek bővítésének. Egy átlagos méhcsalád fészekfiókja az alábbi képhez hasonlatos.


A fészek közepén a fiasításos keretek, a széleken a mézes és virágporos keretek láthatók. Bővítő keretnek "őzbarna" árnyalatú, munkás sejtes lépet választok. A bővítő keretet a fias keretek mellé, egy kis cukorszörppel meglocsolva helyezem be. Így a méhcsalád gyorsabban elfogadja és tisztára nyalva előkészíti petézésre a méhanya számára.
A bővítést rendszeres időközönként kell végezni, egyszerre csak egy-egy kerettel, helyet biztosítva a méhanyának a folyamatos petézéshez.

2012. március 26., hétfő

Beindult a virágpor gyűjtés

Vége a fehérje éhségnek, már egy hete tart a szokatlanul meleg időjárás és ezalatt nyílni kezdett a szil meg a nyár. Mivel a környékünkön sem fűz, sem mogyoró nem található, így nagyon örültünk a korai virágporforrásnak.
De lássuk, van-e alternatíva a fehérjepótlásra (a méheknél)?

Részlet: Sőtér Kálmán "A méh és világa" c. könyvéből  (Kolozsvár, 1896.)


2012. március 11., vasárnap

Hogyan készítsünk gyertyát méhviaszból?

A kérdésre választ találhatunk az alábbi videóban:


A felvétel önmagáért beszél, csupán annyit fűznék hozzá, hogy a műlép rugalmassága nagyban függ a hőmérsékletétől. A hideg viasz rideg és törékeny.
A gyertyaöntés sem különösen bonyolult művelet.

2012. március 6., kedd

A tavaszi átvizsgálás kapcsán

Ha a hőmérséklet végre 13 fokra emelkedik árnyékban, itt a megfelelő időjárás a gyors tavaszi átvizsgálásra. Amikor levesszük a takaróanyagot a fészekről, egy pillantással képet kapunk arról, hogy a méhcsalád milyen kondiban van. Fürge, de magabiztos mozdulatokkal kell a fészek közepéből kivett lépen megkeresni a fedett fiasítást. Nem elég anyát megtalálni, nem elég petét, vagy fiatal álcát keresni, teljes bizonyosságot csak a lapos fedelű munkás fiasítás adhat. Minden más esetben a feljegyzésben jelölni kell a bizonytalanság jelenlétét. Sokféle gond felmerülhet:. 
  • Lehet teljes anyátlanság - ezt a méhek nyugtalan, szaladgáló viselkedése jelzi, valamint a jellegzetes síró zúgásuk - teendő: anyásítás egyesítéssel (mindig az anyátlan költözik).
  • Lehet párzatlan anya - több-kevesebb kikelt és lerágott bölcső jelenléte (itt is lehet nyugtalanság, sírás, kohézió hiánya) - anya levadászása, majd családegyesítés.
  • Lehet herepetéző anya - jellegzetes domború tetejű herefiasítás, esetleg már kikelt törpeherék (a szárnyuk túlnyúlik a potrohuk hosszán) - levadászás, egyesítés.
  • Végül, lehet kimerült, vagy beteg méhanya - jelzett anya és elszórt, gyakran herefiasítással vegyes fészek egyidejűleg megfigyelhető - levadászás, egyesítés.
Az egyesítésekkel igyekezzünk életképes nagyságra összevonni a méhcsaládjainkat.
Ugyancsak jelölni kell a néptelenséget vagy a ha a mézkészlet hagy kívánnivalót maga után. A tavaszi átvizsgálás két legfontosabb célja:
  • meggyőződni a fedett fiasítás jelenlétéről,
  • felmérni a mézkészlet nagyságát.
A kaptársor végére érve kiderül, hogy hány problémás méhcsaládunk van. Ezután lehet kombinálni, családokat összevonni (akár kettőnél többet is), mézes keretekkel pótolni az élelemhiányt.
Figyelem: a behelyezett cukorlepény nem pótolja a mézkészletet és érvényes a korábban leírt kritikus tömeg (kb. 4 kg) is, ezt elérve a méhcsalád krízis üzemmódban kezd működni.
Ha nem áll módunkban tartalék mézes keretekkel operálni, válságmegoldásképpen gyárthatunk főzött cukorlepényt (bár én inkább kockacukornak nézem). A kristálycukorból, vízből és némi izocukorból (esetleg mézből) álló élelempótló megteszi az éhhalál ellen, mivel folyékony etetés még nem ajánlott.


Ha ősszel nem sikerült tartalék mézes kereteket kimentenünk, most is kivehetünk azoktól a családoktól, amelyeknél a népesség-mézkészlet arány ezt indokolja. Fontos, hogy a fészekben minél koncentráltabban helyezkedjen el az élelem, a lehető legkevesebb lépet elfoglalva. Gondoljunk arra, hogy a család népessége még mindig leszállóágban van, próbáljunk segíteni nekik a befűtendő légtér csökkentésével.

2012. március 1., csütörtök

Melegvizes itató

Tavasszal létfontosságú a tiszta ivóvíz kedvenceink számára. Írtam már a melegített víz előnyeiről, most ismertetném a vízmelegítő "készülékemet".


Hozzávalók tekintetében egy régi dupla üvegű, szétnyitható ablakszárnyból, egy szigetelésből kimaradt polisztirol táblából és két nagyobb méretű fekete kukazsákból sikerült megoldani a "napkollektort".


A ferdén elhelyezett ablak alá került a fóliazsákba csavart polisztirol tábla, míg a másik zsákot a két ablaküveg közé tettem be, miután a közepébe csíkokat vasaltam - ezzel kissé gumimatracszerű kinézetet kölcsönözve a víztárolónak.
Ezután már csak a zsákra illetve az ablakkeret legalacsonyabb pontjára kellett egy-egy picike lyukat applikálni és máris csöpöghet az életadó langyos víz...

2012. február 27., hétfő

2012. február 22., szerda

Cukorlepények behelyezése 2012.

A lepényre két hosszúkás ablakot vágok,



 majd az ablakokkal lefelé helyezem a fészekkeretek tetejére úgy, hogy az ablakkivágások hossza a keretlécekre merőlegesen (nem párhuzamosan!) legyen. Ezáltal egyszerre több léputcából is elérhető lesz az eleség.


2012. február 7., kedd

Méhzümmögés-diagnosztika

A méhzúgás a méhésztudomány eddig viszonylag keveset vizsgált területének számított. Most Skócia-szerte mintegy 70 méhkaptárban mérik, rögzítik és analizálják a méhzümmögést.

A figyelőegység ötlete Huw Evans fejéből pattant ki, aki elektronikai mérnökből lett méhésszé. Elmondása szerint a kíváncsiság, hogy megtudja mi játszódik le egy méhcsaládban, néhány rajzani készülő családdal való rossz tapasztalat hatására erősödött fel benne. Evans úr ismerte Eddie Woods, a BBC hangmérnökének az 1950-es években végzett munkásságát, aki a kaptáron belüli hangok analizálására képes eszközt fejlesztett ki.
Mr. Woods állítása szerint, a méhészek által végzett kaptárbontások 90%-a felesleges, mivel a méhcsaládok  többnyire nem igényelnek beavatkozást és a felesleges munkálatok a méhek stresszelésével és a méztermelés visszavetésével járnak. Az általa "apidictor"-nak elnevezett készüléket a beteg, éhező vagy rajzás előtti állapotban lévő családok kiszűrésére készítette. Hátránya azonban az volt, hogy a méhésznek egyszer mégis meg kellett nyitnia a kaptárt, hogy a megfigyelő mikrofont elhelyezhesse.
Mr. Evans készüléke lényegében az apidictor digitális jelfeldolgozókkal korszerűsített továbbfejlesztése, a  különböző zümmögések között differenciálni képes speciális algoritmusokat használ. "A kaptáron belül minden munkafolyamatot más-más hanggal kísérnek a méhek. Tehát ha meg tudjuk hallgatni, és lehetőség szerint elemeire bontani egy kaptárban képződő zajokat, akkor sokat megtudhatunk az adott méhcsalád belső dinamikájáról. Első szándék szerint a rajzás megelőzésére, előrejelzésére használtuk, de az adatok elemzésekor egyéb érdekességekre is bukkantunk. Az adatokból következtethetünk a méhcsalád erősségére, egészségi állapotára, a növekedés dinamikájára és az esetleges rajzási szándékra is." A figyelőegység, amely nem nagyobb egy iPhone-nál (a képen a lapos fekete doboz), rendszeres időközönként méri a fészek hőmérsékletét és a méhek hangját. Az adatok egy központi egységbe kerülnek, amely több jeladó adatait gyűjti be, majd a mobilhálózaton keresztül küldi tovább őket egy szerverre olyan mérésekkel együtt, mint pl. a kinti hőmérséklet.  "Jeladóink arra is lehetőséget nyújtanak, hogy az egyes kaptárak fejlődését külön is figyelemmel kísérhessük, különös tekintettel az évszakok változásaira, illetve az alkalmazott kezelések hatásaira."

Forrás: http://www.bbc.co.uk/news/technology-16114890

Mr. Evans megfigyelései szerint egy beteg méhcsalád hangja jelentősen különbözik az egészségesétől. A betegségek hang szerinti megkülönböztetése még folyamatban van. A méheknek nincs ugyan fülük, mégis a zümmögés fontos szerepet tölt be egy család együttélésében; ezt támasztja alá az is, hogy a lépeket gyakran alakítgatják át, a rezgések optimális terjedése érdekében. A kaptár sötétjében a látás korlátozott és a kémiai jeladás lassú, így a hangok szerepe lényegesen felértékelődik. Előreláthatólag jelentős felfedezések várhatók még ezen a kevéssé ismert területen.

Az eredeti cikk elolvasható a BBC News online oldalán.

2012. február 4., szombat

Propolisz - a természet antibiotikuma

A kaptárból kinyert termékek közül a legnépszerűbbek a méz, a viasz és a virágpor. Van azonban két másik termék, nevezetesen a propolisz és a méhpempő, melyek kevésbé közismertek. A propolisz, a kezdő méhész első benyomásai szerint az a ragacs, amelyik összekeni, bebarnítja a vadiúj méhészkesztyű ujjait, vagy a kezet festi be lemoshatatlanul. Népi nevén méhszurok az oka, hogy a keretek mozgatása nem megoldható puszta kézzel, előbb az ún. kaptárvassal kell meglazítanunk a leragasztott keretléceket. A propolisz olyan anyag - a mézhez hasonlóan - ami eredetileg növényi termék, ám kisebb átalakításon megy keresztül a kaptáron belül. Összetevői közt legalább ötven anyag szerepel, ezek általában a klímára jellemző és a közvetlen környezetben megtalálható gyanták, növényi balzsamok, esszenciális olajok és némi virágpor.
De inkább lássuk, mit ír erről Sőtér Kálmán "A méh és világa" c. könyvében (Kolozsvár, 1896.):

(Elnézést kérek az olvasóktól - úgy tűnik a blogger képtelen 3, közvetlenül egymás alá helyezett képet kezelni.)  

2012. január 26., csütörtök

Perizinnel kezelők figyelmébe!

Ez a szer nagy népszerűségnek örvend az ismeretségi körömben. Kumafosz tartalma miatt a késő őszi fiasításmentes időszakban használatos atkagyérítés céljából. Régi szer, mégis mai napig találkozom olyan méhésztárssal, aki nincs tisztában a helyes használatával. Nem hibáztatom ezért, hiszen a vegyszerhez mellékelt használati útmutatóban leírt alkalmazás módja néhány nagy hiányosságot tud felmutatni.

 
Lássuk be, kezdő méhésznek ez a "...és vízzel elegyítjük." tagmondat, bár elegánsan rövid és egyszerűen hangzó, mégis nagy csapdákat rejt:
  1. Az ún. munkaemulzió nem lehet rosszízű. Miért is? A fluvalináttal ellentétben, a kumafosz nem kontakt hatású, ami azt jelenti, hogy a méhecske hemolimfáján keresztül ér el az atkához. Ehhez az kell, hogy a méhek felszívogassák és szétosztogassák egymás közt az oldatot. Akinek kisgyereke volt/van, az tudja, amit a gyerekgyógyszer gyártók jellemzően nem, hogy az őszinte teremtményekkel nem lehet megitatni a rosszízű vackokat, legyenek azok mégoly gyógyító hatásúak is. Egyszóval: ne sajnáljunk bele egy kis cukrot!
  2. Az oldat nem lehet hideg. Naná, hogy nem. Próbáljuk meg tartani a 30 fok körüli hőmérsékletet az egész kezelés ideje alatt. A méhek a kezeléskor a kinti hőmérsékletnek megfelelően (november!) fürtben vannak amikor megkapják a "munkaemulziót" felülről a nyakukba csorgatva. Óhatatlanul bőrig ázik a legfelül tartózkodók nagy része, ők azonnal befelé igyekeznek a fürt közepének melegébe. Tehát, ha nem akarunk szétázott hullákat az aljdeszkán, adjunk nekik esélyt, hogy túléljék a fürdőt, annál is inkább, minthogy a még élő méhecskéket társaik lenyalogatják - ezzel is terjesztve a szert a kaptárban, míg a hidegtől ledermedt, lepotyogott ázadékra ez nem mondható el.
  3. Végül vigyázzunk, az istenért, mert méreg!!

2012. január 21., szombat

Cickány járt a kaptárban

Az egy szem műanyag kaptáram egérrácsának illeszkedésével gondok voltak, így kihasználva a mai napsütést kaptárt bontottam, hogy meggyőződhessek róla, nem zárok-e be kártevőt az egérrács újbóli rögzítésével. És lőn, miként az alábbi képen is látszik, otthagyta nyomait a cickány. Ez a rovarevő kisemlős nem tesz annyi kárt a kaptárban, mint egy beszabadult rágcsáló, nem rágja szét a lépeket, nem gyűjt fészket csíkokra rágott csomagolóanyagból, mégis motoszkálásával zavarja a méhcsalád nyugalmát.

A megrágott méhtetemek mutatják a cickány jelenlétét.

Bekukkantva a takaróanyag alá tenyérnyi petét találtam és elegendő mézkészletet.

A fehérrel jelzett hátú anya is felbukkant.

2012. január 20., péntek

Viaszpréselés

Újra itt a viasz kinyerésének ideje! Ugyanúgy, mint minden évben, idén is előkerült a kis viaszprés. Ennek a kis szerkezetnek a segítségével a régi lépekből szép sárga viaszt kapunk. A présben maradó melléktermék jórészt bábingeket tartalmazó kemény fekete massza.


2012. január 17., kedd

Olvasom, hogy...

...támogatást nyert a Filmalaptól egy, a méhészet bizonytalan jövőjét feldolgozó koprodukciós film:

"A Zéró (producer: Dettre Gábor) korunk egyik legégetőbb környezeti problémájának, a méhek gyors, katasztrófával fenyegető kihalásának groteszk drámája. Főszereplője egy méhész, aki anarchista terroristaként harcol a méheket károsító fogyasztói társadalom ellen. A film a tervek szerint magyar-cseh-német koprodukcióban készül." (forrás: kisalfold.hu)

 

2012. január 10., kedd

Kiterjedt fiasítás=egészséges méhcsalád

Néhány kép méhésztársaimnak, akiknek szintén nehezen telnek a kaptárbontás nélküli téli napok:

2012. január 5., csütörtök

Megvan a "nyolcadik utas"?

A világ méhállományát tizedelő CCD (rejtélyes méhcsalád összeomlás) egyik okozóját vélik felfedezni kutatók a New Scientist által közzétett cikk szerint. A szóban forgó Apocephalus_borealis a púposlegyek öregcsaládjának tagja, és korábban is ismert volt, hogy dongók, darazsak potrohába rakja petéit.
A parazita legyet a San Francisco State University kutatói azonosították a háziméhben. Felfedezték, hogy a fertőzött méhecskék éjjel elhagyják a kaptárat mielőtt elpusztulnak. Nem tudni biztosan, hogy ez a viselkedés a méhek megzavart érzékelésének köszönhető, vagy a továbbfertőzés megakadályozása miatt menekülnek ösztönösen. A San Francisco Öbölben és Dél-Dakotában megmintázott méhcsaládok 77%-ában megtalálták az élősködőt. A méh potrohában kikelő peték elpusztítják a gazdaállatot, majd alig hét nappal a peterakás után már akár 13 lárva is elhagyja a tetemet, majd bebábozódik.

Forrás:http://index.hu/tudomany/2012/01/05/zombiva_valtoztatja_a_meheket_a_kartevo/

Részletesebb olvasnivaló a témában: http://dailyparasite.blogspot.com/2012/01/apocephalus-borealis.html

2012. január 2., hétfő

Tisztuló kirepülés január másodikán

Ma a kellemes, kora tavaszt idéző napsütés kicsalogatta a gyalogkaptárakból azokat a méhecskéket, "akiknek" sürgős volt egy tisztuló-megkönnyebbülő repülés keretében elintézni az elintéznivalót.


Lévén a méheskonténer hőtehetetlensége meghaladja a kaptárakét, így tartósabb melegre van szükség a benne lakó méhcsaládok kirepüléséhez. Ez a mai felmelegedés ott is biztosan elég volt egy kis fészek átrendezéshez, léputcaváltáshoz vagy némi méz átmozgatásához a kaptáron belül. A tapasztalat azt mutatja, hogy a tisztulást elvégzett családoknál megkezdődik a méhanya feletetése pempővel, aminek eredményeképpen petézésbe kezd. A fiasítás nevelése állandó 36 fok körüli hőmérsékletet igényel és ha tartós hideg idő köszönt ránk (amire valljuk be, még komoly esély van) a tél hátralevő részében, a kisebb, néptelenebb családoknál megtörténhet, hogy elfogy a fürtön belüli mézkészlet. Ekkor a telelőfürtnek tovább kell mozdulnia a lépek még mézzel teli sejtjei irányába. Ezzel a méhek választásra kényszerülnek az élelem megszerzése és a fiasításuk melegen tartása között. Sajnos, bármilyen kis kiterjedésű is a fiasítás, a méhcsalád minden esetben élete árán is védelmezni fogja azt.
De most inkább örüljünk az év eleji enyhe időjárásnak, íme a mai csúcshőmérsékletek:


Ezúton kívánok minden olvasónak a méhecskék szorgalmával teli Sikeres Új Évet, méhésztársaimnak pedig sok nehézséget a kaptárakba 2012-re!