A méhanya petéző képessége az idő múlásával lecsökken, és előbb-utóbb nyilvánvalóvá válik, hogy cserélni kell. Egyes esetekben a dolgozók maguk váltják le az anyát, miközben újat nevelnek maguknak, és gyakran kifejezetten jó anyák lesznek a
csendes anyaváltásból. Mégis, a legbiztosabb, ha magunk vesszük kézbe a dolgot, és távolítjuk el a régi anyát, már csak azért is, mert az anya kifejlődése, bepárzása és petézésének beindulása akár egy teljes hónap kiesést is jelenthet a fiasítás termelésében. Az anyátlanság fellépése után, úgy két-három óra elteltével a méhek jellegzetes hangos zümmögéssel, "sírással" jelzik az anya hiányát. Itt az idő, hogy a bezárkázott új méhanyát betegyük a kaptárba. Ha késlekedünk, a méhek bölcsőket kezdenek építeni a nyitott fiasításra, és nem fogadják el a mi választottunkat. Eleinte csak a zárka lyukacsos oldalán keresztül érintkezhet a családdal, majd ha meggyőződtünk arról, hogy befogadják, a zárkát "kirágósra" állíthatjuk, vagyis a méhanyát ilyenkor csak egy cukor-dugó választja el a családtól. A dolgozók átrágva magukat az akadályon, kiengedik végre az anyát, és megtörténik az anyásítás. Ha az új anya petézni kezd, az már nagy valószínűséggel jelentheti, hogy sikerrel jártunk, de még ezután is megtörténhet, hogy megtámadják az idősebb, makacsabb dolgozók.
 |
| Anyazárka anyával és kísérőkkel, vmint "kirágós" állapotban |
Néhány tanács, anyásításhoz:
- Mindig keressünk petéket, győződjünk meg róla, hogy nincs petéző anyánk (előfordulhat az is, hogy a méhek becsalogatnak egy párzásból hazatérő anyát).
- Ha nincs is pete, még mindig lehet párzatlan anya, "aki" néhány nap múlva petézni kezdhet.
- Ha nem találunk párzatlan anyát sem, az még jelentheti azt, hogy éppen akkor párzani repült ki, és ezért nem találjuk.
- Mindig romboljuk le az összes anyabölcsőt anyásítás előtt.
- Úgy helyezzük be az anyazárkát, hogy a méhek a lyukacsos oldalán keresztül az anyát táplálni tudják, és az anya illata is könnyen szétáradhasson.
- Ne vegyük ki a kísérő dolgozókat a zárkából (ha mégis valami gubanc van, és nem etetik kívülről a méhanyát, elpusztulhat egyedül).
Termelő családot a legritkább esetben anyásítok direktben, azaz úgy, hogy behelyezem hozzájuk az anyazárkát. Talán csak csúcshordás idején. A két lépcsős anyásítást részesítem előnyben: először egy néhány kereten készített kis családdal fogadtatom el a méhanyát, majd a petézés megindulása után egyesítem a kis családot az anyásítani kívánt családdal.
Az első lépcső gyorsaságát és hatékonyságát segíti, ha a készített kis családot nem szállítjuk röpkörzeten kívülre, így biztosan fiatal, még nem kirepült méhecskék alkotják majd (tudjuk: az öregek hazarepülnek), és az elfogadás jóval gördülékenyebb lesz.
A második lépcsőt én csak "újságpapírozás"-nak hívom. Itt a két családot újságpapírral elválasztva egyesítjük, így időt adva a méhecskéknek az összeszokáshoz. Ne sajnáljuk tőlük az olvasnivalót, próbáljuk elszigetelni vele a kaptár két oldalát. Ezt egy-két napon belül úgyis fűrészporrá rágják és gyakori, hogy a következő kaptárbontásnál a méhanyánk már vidáman petézik a másik oldalon. Sokat segít a friss nektárhordás, vagy a serkentett állapot mesterséges előidézése (etetés).
Azt hiszem, a "ha meggyőződtünk arról, hogy befogadják" tagmondatom még részletezést kíván. Erre bevált módszer a "fűszálpróba". Ezt az egyszerű tesztet a néhány napja szoktatásra behelyezett zárkán lebzselő dolgozókon szoktam elvégezni. Kézbe vett fűszállal végigsöprök a zárka külsején lévő méhecskék hátán. Ha durván, támadóan reagálják le, és
belekapaszkodnak a fűszálba, ez annak a jele, hogy a méhcsalád még nem áll készen az új anyára. Nézzük át újra a családot, keressünk petét, párzatlan anyát vagy bölcsőt. Ha végre nem törődnek a piszkálódásunkkal, inkább tovább kínálgatják az anyát szívókájukat benyújtogatva a zárkába, kirágósra állíthatjuk az anyazárkát.
 |
| Anyazárkák "dizájn centere" |
Az anyásítás nem egyszerű művelet, nagy odafigyelést, gyakorlatot, és néha egy kis szerencsét is igényel. S mint a méhészeti műveletek többségét, ezt sem lehet gépiesen, rutinból elvégezni. Szinte minden egyes család más-más beavatkozást igényel, és bizony előfordul, hogy a méhész néha csak utólag, a jegyzeteit silabizálva érti meg, mi is zajlott le éppen az orra előtt a méhcsaládban.
