A méhcsalád titkos élete

Meddig, és főleg hogyan élnek a méhek? Mézet (esetleg nektárt) hordanak, néha rajzanak, és téli álmot alszanak, hisz ezt minden óvodás tudja.
Igen, a munka az, ami leginkább jellemzi kedvenceinket. Mint minden társadalmi szerveződésben, itt is munkamegosztás van, és itt is a női egyedekre épül a rendszer. Hiszen nemcsak a méhanya, de a dolgozó is nőivarú. Itt egy család képezi az egységet, és ha megfelelő számú egészséges egyed alkotja, tökéletes működésre képes, ami nem csak az önfenntartást, hanem a szaporodást is biztosítja ennél a tökéletesen programozott, tűéles érzékeléssel és ösztönökkel ellátott fajnál.
Lássuk hát közelebbről ezt a matriarchális berendezkedésű társadalmat:

A legnépesebb "társadalmi osztályt" a dolgozók alkotják, minden belső és külső munkát ők végeznek(lásd még: marxizmus). A legegyszerűbb áttekintést korosztály szerinti metszettel kaphatjuk róluk. 21 nap után bújnak ki a bábingből, és aktív életük nagy részét, 3 hetet töltenek belső munkával, főként a következő generációk etetésével. Az álca 3 napra kel ki a petéből és 6 napig táplálkozik, majd bebábozódik és átalakul. Az álcák fejlettségüktől függően változó összetételű táplálékot kapnak, így bizonyos korú dolgozók csak bizonyos korú álcákat etethetnek. Életük utolsó 2 hetét gyűjtéssel töltik, szakadatlanul röpködnek, akár 4 km-re is eltávolodnak. Első kirepülésük alkalmával történik a "tájolás". Ilyenkor a méhecske a kijárója felé fordulva röpköd, és fokozatosan, egyre nagyobb köröket repülve "lefényképezi" magának a röpnyílást és annak környezetét. Ez a folyamat nem csak a fiataloknál, de a vándoroltatás során az új hely miatt az egész társulat esetében megtörténik. Remek látvány egy-egy fárasztó éjszakai út és hajnali lepakolás után a milliónyi méhecske tánca a reggeli akácillatban.  

 Központban a legfontosabb szereplő van, a méhanya. Feromonjával, az "anyatermékkel" jelenlétét jelzi, megnyugtatja vele a dolgozókat. Különleges táplálékot kap, és élete nagy részét petézéssel tölti. Csak 16 napot tölt a bölcsőben. Néhány nap múlva kirepül és bepárzik. Ez a levegőben történik, ahol a herék tömege üldözi, és a leggyorsabbak érik utol és pározzák be. Párzás közben a here ivarszerve az anyában marad (jaj!), benne az elkövetkező néhány évre elegendő hímivarsejttel. Petézéskor a potrohát a sejtbe préseli, a sejt oldalának nyomása kiszabadít egy hímivarsejtet is párhuzamosan az anya saját petesejtjével. A szabálytalan alakú, általában a lépek szélén található nagyobb sejtek esetén csak a méhanya örökítőanyaga kerül a sejt aljára. Ebből születik majd a here, akinek így csak egy kromoszóma készlet jut (haploid lesz). Nincs neki apukája. Herepetézővé válhat még az anya, ha elfogy a hímivarsejt, vagy betegség okán.
 
A herék képviselik a hímnemet, a szaporodáson kívül másra nem alkalmasak, viszont kozmopoliták, bármely kaptárba bejáratosak (remekül terjesztik a betegségeket). A teljes népességnek csak töredékét teszik ki, túlzott jelenlétük egy kaptárban jelzi a méhész számára a megbomlott egyensúlyt. 24 napig tart amíg kifejlődik, cserében szép nagyra nő. Nyár végén, ha a táplálék bőség visszaesik, megszorító intézkedések gyanánt a dolgozók beszorítják a heréket a kaptár sarkába, ahol felváltva őrzik őket, és ha az éhezéstől kellően legyengültek, kihordják őket a kaptárból. Sic transit gloria mundi.

Végül ajánlom ezt a képet férfi méhésztársaim figyelmébe. Egy matriarchális korból maradt ránk.

Ó, a tavaszi méhzsongás!

Bár kint sűrű hóesés van és tombol a tél, már hamarosan itt a március, és hogy ez mennyivel szebb hangzású szó, mint a február...
A tapasztalt szemek már a tél folyamán előforduló tisztuló repülések alatt észreveszik a bibis családokat, mégis biztosat csak az tudhat, aki saját szemével meggyőződött a fiasítás létezéséről. Ezt márciusban, amikor a levegő felmelegszik kissé (ideális: min 14 fok árnyékban), megtehetjük. Villámgyorsan és pontosan kell dolgozni, a fészek közepéről kivett lépen kell keresni a petéző anya egyértelmű bizonyítékát. Ha minden rendben a lányoknál, az első pillantásra látszik - a méhek nyugodtak, a fias körül serénykednek, a lépek felső harmadát méz foglalja, és kis szerencsével a jelzett anya is felvillanhat. Mindez az áttekintő művelet nem vesz több időt igénybe, mint az elolvasása. Előfordulhat persze, hogy nem találunk fedett fiast, de még petét sem, vagy csak here fiast találunk. Ez utóbbi elsőre szembe ötlő a kidomborodó fedelek miatt. Az ilyen méhcsaládot minél hamarabb petéző anyához kell juttatni. Fontos feljegyzéseket készíteni a népesség és a mézkészlet saccolt nagyságáról minden átvizsgáláskor, így nyomon követhetővé válik egy-egy méhcsalád fejlődése.
Elkezdődik tehát a tevékeny időszak úgy a méhecskék, mint a méhész számára, és cél az akác virágzására "csúcsformába hozni" mindannyiu(n)kat.

az óra ketyeg...

Megérzik-e a méhek a tavaszt?

Kicsit bulváros a cím, de vegyük egy pillanatra komolyan. Csak feltételezéseink vannak természetesen, ezek úgy szólnak, hogy a méhek bent, a kaptár (odú) sötétjében érzékelik a napos órák számának növekedését(?). Én csak annyit mondhatok, hogy ilyenkor február végén már gőzerővel folyik bent a munka. Ez a tevékenység legfőképpen a hő termeléséből áll, azt a bizonyos 36 fokot biztosítandó, ami a fiasítás neveléséhez szükséges. Kell továbbá méz, és víz is a pempő készítéséhez. A méz adott, a vizet pedig mi biztosítjuk nekik fólia (tehetősebbeknek: hőtükrös fólia) takarással. Ha jól takartunk, - "dunsztba" mondaná Hegedűs doki, akkor a hőmérséklet különbség miatt a takaró belső oldalán lecsapódik, vízcseppeké alakul a páratartalom egy része. Ez éppen elegendő, és a család nagyságával, vagyis hőtermelő képességével arányos mennyiség (túl sok nedvesség, vagy itató hűtené a fészket). Ha megvan a meleg, a dolgozók kitakarítják, előkészítik a fészek közepén lévő sejteket és az anya petézni kezd, amint pempővel kezdik etetni. A fehérje alapú pempő nagy kincs a méhek világában, ilyenkor tél végén különösen. A nyár végén betárolt fehérje (virágpor) mennyisége és minősége meghatározó fontosságú lehet a méhcsalád fejlődésére addig, ameddig elegendő mennyiségű virágport tud biztosítani a tavaszi táj. A virágpor nagyon sérülékeny anyag, könnyen penészedik, főleg abban a párában, ezért a méhecskék még frissiben besilózzák - betömködik, begyömöszködik fejükkel azoknak a sejteknek az aljára, ahol majd elkezdik a fiasítás nevelést télen, és mézzel "légmentesen" lepecsételik. Így kéznél van a kellő mennyiség. Persze megváltozik a helyzet ha az okostojás méhész elkezdi össze-vissza cserélgetni a lépeket a betelelési munkák buzgalmában!

életjel - a téli röpnyílásnál megolvad a hó

Tehát megindul az élet a kaptárban és ezzel együtt a mézfogyasztás is megugrik. Aki kevés mézzel telelt be, kezdhet izgulni. Könnyen megtörténhet, hogy kitart a hideg idő márciusban is, és ha elfogy az élelem a méhcsalád által fedett sejtekből, a méhecskék nem vándorolnak tovább a kaptárban, mert nem hagyják kihűlni a fiasítást. Éhezés lép fel, és elpusztul a család. Ezt megelőzendő adnak be "gyorssegélyként" porcukor és méz keverékéből gyúrt gyurmaszerű állagú un. cukorlepényt. Februárban szokás beadni, a fészeklépek tetejére fektetve. Végtelen sok recept létezik, nagy lelkesedéssel készítik és adják be a méhészek. Személy szerint azt gondolom, hogy a lepény legfőbb feladata, hogy megnyugtassa a méhész lelkiismeretét, elfoglaltságot biztosítson a méhésznek, és alkalmat arra, hogy végre "bogarászhasson" egy jóízűt.

Hiányozni fogsz, Barátom.

Nem tudom, hol lehetsz most, és hogy milyen ott az internet penetráció, de muszáj megírnom azt, amit elmulasztottam elmondani, amikor utoljára (és ez most már így marad - tényleg utoljára -) találkoztunk.
Nem tudom, hogyan alakul az az örökkévalóság ameddig nem találkozunk, de hiányozni fogsz, ameddig képes leszek emlékezni.
Emlékszem, tizenhét voltam, amikor először bemutattak minket egymásnak, és akkori eszemmel meglepődve szembesültem azzal a probléma megoldó készséggel, racionális gondolkodással, és addig soha nem tapasztalt munkabírással, amelyek így együtt jellemeztek Téged. Azóta nagyon sok órát töltöttünk együtt, persze nagy részét szakmázással, és én mindig tanultam valamit Tőled, úgy szívhattam magamba a tudást észrevétlen, hogy ma is mozdulataidat fedezem fel mindegyre saját munkámban, az érveidet használom a vitákban.
Nem tudom, hogy milyen lesz méhészkedni, vándorolni a "jól összeszokott páros" másik fele nélkül.

(forrás: flickr)

Hiányozni fogsz, Barátom, és úgy maradsz meg az emlékezetemben, ahogy 15 éve egy februári naplementét söröztünk és dumáltunk végig Aqaba hegyeit bámulva. 

Egy kis viaszolás

Ma végre bepakolhattam a szép sárga viaszpogácsákat a Bobóba, és becseréltem őket műlépekre. De ez már egy hosszú folyamat utolsó lépése volt.

A nyár folyamán, munka közben kiselejtezett lépek, a pörgetések alatt összegyűlt fedelezés, és a többi innen-onnan származó viasztörmelékek türelmesen várják a telet, amikor végre bekerülhetnek a viaszprésbe. Ezt az egyszerű szerkezetet egy villanyrezsó és egy szőlőprés keresztezéseként lehetne legegyszerűbben leírni, de mellékelek egy fotót is róla.

Kis viaszprés

A viasztörmelékek és a fedelezés esetében egyszerű a feladat, ezek szinte semmilyen szennyeződést nem tartalmaznak, - ez utóbbi azt a vékony viasz réteget jelenti, amivel a méhek a lép sejtjeibe raktározott és teljesen érett mézet lefedik. Ám az öreg lépekből nagyon sok generáció kikelt már, és mivel minden kikelő méhecske egy-egy bábinget hagy maga után, ezzel vastagítva a sejtek falát, és ugyanakkor csökkentve a sejt belméretét (ez olyannyira igaz, hogy a nagyon öreg és szinte már fekete lépekből észrevehetően kisebb dolgozók kelnek ki), nohát ezek a bábingek miatt kell préselni a viaszt. A forró viasz hideg vízbe csorogva szilárdul meg, majd ha kellő mennyiség összegyűlt, egy nagy edényben - legtöbbször üstben - (lényeg, hogy ne szűküljön a szája) újra felolvasztva és lassú megszilárdulást biztosítva (repedéseket és az edény falához való tapadást elkerülendő) kapjuk meg a végeredményt: a viaszpogácsát.

És mit kapunk helyette? Hát műlépet. Ez fertőtlenítés után hidegen hengerelt viaszlap megfelelő méretre vágva, rajta az elmaradhatatlan hatszögsejtes mintával. Ez kerül majd be az új keretekkel a kaptárba, és lesz belőle szép új szalmasárga és könnyű lép a méhecskék és a méhész nagy örömére.

Keserédes hírek a mézpiacról

(forrás: penzcentrum.hu)

MÉG MINDIG problemás_mézek_a_magyar_boltok_polcain!

Még mindig a mézről

Mostanában egyre gyakrabban találkozom a kérdéssel, (s hozzá a gyanakvó tekintetek...) hogy miért kristályosodik (esetleg cukrosodik) a mézem (vagy csak úgy általában a méz)? Csak nem hamisítvány netalán-tán?
Ilyenkor vissza szoktam kérdezni, hogy: hol tetszik tartani?
- A hűtőben (vagy a spejzban). - jön a válasz.
Nagy levegőt veszek általában, s mesélni kezdek:
A méhecskék - mint tudjuk - maguknak készítik, raktározzák a mézet téli eleség gyanánt. Ezért a méz viszkozításának (szebben: folyékonyságának) a kaptár klímájához kell alakulnia. Hogy milyen is a kaptár klímája? Trópusi! Úgy 35-36 fok meleg és legalább 70% páratartalom.- Mint egy tavaszi reggel Bangkokban. - mondaná régi cimborám, Collin. A méhcsalád éves ciklusa (a méhanya petézése alapján) két fő részre osztható: az első és igazán hosszú az aktív szakasz. Ilyenkor folyékonynak, "azonnal fogyaszthatónak" kell lennie a méznek, hogy akár a frissen született méhecskék is könnyen hozzájuthassanak. Ezen körülmények között (talán egy-két mézfajta kivételével) garantáltan folyékony marad.
A második szakasz rövid, max. 2 hónapig (november, december) tart, hívjuk passzív időszaknak. Persze a méhecskék ilyenkor hülyék lennének fűteni mint az őrült, és tartják a kellemesebb 15-16 fokot (értsd: a fészekben). Ekkor a méz nagy része kristályosodásnak indul.Miért is maradna folyékony, mikor semmi szükség rá, hiszen alig fogyasztják? Raktározási szempontból nekik sokkal előnyösebb a kristályos változat, hiszen nem csöpög, nem folyik, és nem is illatozik olyan intenzíven, odacsalva esetleg olyan ellenségeket, akik kihasználnák a méhecskék hideg környezetből adódó viszonylagos lassúságát és védtelenségét.

Összefoglalva: Semmiképpen ne tartsuk hűvös helyen a mézet, 45 fokig nem éri károsodás és eltartatható hosszú-hosszú ideig. Feltétlenül zárjuk vissza a mézes üveget, mert a méz hajlamos a levegő páratartalmát magába szívni, és felhígulni, de ez már egy másik poszt témájába vág...