Mint már korábban írtam, május második felében motorizált méhész hadosztály lepi el éjszakánként az országutakat. Jómagam a nyolcvanas évek elejének NDK-s csúcstechnológiájával rendelkezem, így van alkalmam megcsodálni az engem leelőző kaptár rakományok méretét és változatosságát. Az Ifára is vonatkoznak a klasszikusnak számító sorok a Trabant használati kézikönyvéből: "A Trabant útfekvése kitűnő, és gyorsulása kifogástalan. Ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson." (via Esterházy Péter).
Ezekben a napokban, kis hazánk méhpopulációjának nagy része a szlovák és ukrán határ közelében tömörül össze. Hegyvidéken nem mindig egyszerű megfelelő telephelyet találni, viszonylag járható megközelítési lehetőséggel. Így aztán vannak olyan részek, ahol szó szerint minden bokor mögött kaptárak sorakoznak. Mindez azért történik, hogy az ország utolsó virágzó akácfáinak nektártermelését is kihasználják.
A vándorméhészkedés lényege, hogy folyamatos legelőt biztosítva a méheinknek mindenki jól járhat, a méhész és a méhei is. A vándorméhész naptárában kora tavasztól nyár végéig fűz, gyümölcsfa, repce, akác, ezüstfa, gyalogakác (ámorfa), mustár, selyemfű, hárs-, facélia, napraforgó, aranyvessző (szolidágó), és még ki tudja hányféle méhlegelő sorakozhat. A méhek számára alapvető és meghatározó fontosságú a friss nektár. Ez viszi előre a család fejlődését, fenntartja az egyensúlyt a méhcsaládban és a méhészcsalád büdzséjében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése