Mi már megbecsüljük a napraforgót, pedig ha mérlegre tesszük, a hátrányok serpenyőjében még mindig több minden nyom a latban:
- A már említett "alacsony értékű" méz, amely kristályosodáskor hajlamos kettéválni a sejtekben, alul sűrű és felül híg részre, így teljesen alkalmatlanná válva téli eleség gyanánt. (Viszont jellegzetes ízével és illatával a friss napraforgó méz igazi csemege.)
- A nap nem minden szakában mézel, nagy melegben nem termel nektárt, így jellemzően a déli órákban leáll a hordás. Ennél súlyosabb gond azonban - ami a repcén is tapasztalható - hogy a méhecskének nem garantált a visszatéréshez elegendő "üzemanyag".
- A virágzás menetének jellemzője, hogy a tányér külső szélén kezdődik el, és néhány naponta néhány soronként sárgul ki fokozatosan a közép felé tartva. Míg a külső régiókban szép nagy virágokat és sok virágport hoz, addig a satnyább belső virágok igen ragacsos anyagot választanak ki, ami szó szerint epilálja a méheket, amikor megpróbálnak megszabadulni tőle. Szakírók szerint ez a méh élettartamát is megrövidíti, mindenesetre csúnya fekete dolgozókat eredményez.
- Végül én még idesorolnám azt a tapasztalatom, hogy hirtelen nagy mennyiségű nektár behordása esetén könnyen telerakhatják a fészket, ahol a következő nemzedékeknek lenne a helyük, ezzel a család elnéptelenedését vetítve előre.
Az ember nem szívesen zavarná őket kaptárbontogatással, tudván, hogy a napraforgó tábla mellé a legjobb helyre hozta méheit, és a csábító szirénhangok Balatonról meg nyaralásról énekelnek már az évnek ebben a szakában. Mégis észben kell tartanunk, hogy előfordulhat, ez az utolsó olyan időszaka az évnek, amikor a friss nektár és virágpor hordás olyan kedvező körülményeket teremthet, hogy könnyedén elvégezhetjük az olyan beavatkozásokat (anyacserék, fészekrendezés, stb.), amelyeket később, egy esetleges aszályos nyárutó igencsak izzadtságszagúvá változtathat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése