De lássuk csak, mi is lehetett a kasos technológia lényege? Erre valamikor tizenöt éve jöttem rá, amikor megvettem az első konténerem. A konténerben történt, hogy a szezonban akác pörgetés és új legelőre vándorlás után, egy újbóli pörgetés alkalmával fedeztem fel, hogy egyik családot előzőleg elfelejtettem kipörgetni, és erre ráadásul még a selyemkóró mézet is ráhordták. Így a kép ami fogadott, egy faltól falig mézzel berakott kaptár volt, méhecskével pedig nem találkoztam benne. Az történt, hogy szegények a bőséges nektár forrásnak köszönhetően "kockára" meghordták a lépeket, kiszorítva ezzel az anyát (nem tudott hova petézni), így villámgyorsan elnéptelenedett a család (ne áruljunk zsákbamacskát: a dolgozók kint pusztulnak el, egyszerűen elkopik, elrojtosodik a szárnyuk a sok használattól, így röpképtelenné válva áldozatul esnek a hangyáknak, madaraknak, darazsaknak). A maradékuk bekéredzkedett szomszéd családokhoz, ahol fiasítást és anyát szimatoltak, így teljesen méhmentes maradt a kaptár. Ez a baki "gyalog" kaptár esetén nemigen fordul elő, mivel a kézi mozgatás során hamar kiderül a 30- 35 kg plusz súly.
Hajdan a méhkasból nem lehetett rombolás nélkül egyszerű lépcserével elvenni a mézet, így vagy megvárták míg megtelik mézzel, vagy egyszerűen átröptették a méheket, új méhkast rakva a teli helyére. Kis szerencsével mézszüret közben megtalálták az anyát, és besétáltatták az új lakás kijáróján. A dolgozók a régi, megszokott helyükre repültek vissza, birtokba véve az új méhkast. A mézes lépeket azután rostán átpréselve külön választották a mézet a viasztól. Télire, Isten tudja miért, talán, hogy a téli napsütés ne csalogassa ki őket, betapasztották sárral a röpnyílásokat, és egy bizonyos tavaszi napon "kiengedték" a méheket. Talán a gondoskodás gesztusa volt, de mindig is elég sok misztikum fűződött ezekhez az öntörvényű, tiszteletet parancsoló kis állatokhoz.
 |
| Méhkas - már csak dekoráció |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése