Virágpor és fiasítás március végén

Friss citromsárga virágpor

Egy keret a fészek széléről - középen virágpor, a sarkon tavalyi fedett méz

Nagyméretű, jobbára fedett fiasítás a fészek közepén

Miért táncolnak a méhek?

A youtube-on számos "riszálós" videóra bukkanhat az érdeklődő. Ám egyik sem készült a teljesség igényével. Legtöbbjük a Nappal bezárt szöget magyarázza, és elfelejt néhány "apróságot". Például, hogy a távolságot is képesek eltáncolni a megtett nyolcas paramétereivel, és a riszálás intenzitása mutatja a lelőhely "fontosságát". Hiszen a méhcsaládnak döntenie kell, hogy melyik élelemforrást választja a felderítők különböző táncainak választékából. A felderítők figyelemfelhívó táncuk közben a begyűjtött nektár illatát árasztják, ezzel "reklámozva" felfedezésüket. Kísérletek bizonyítják, hogy a méhcsaládok ténylegesen "kiválasztanak" egy illatot, és egységesen a nyomába erednek. Így akár egymás mellett lévő kaptárak képesek ugyanarról a bőséges méhlegelőről különböző jellegű mézeket készíteni. Már a régiek is rájöttek, hogy néhány illatozó virág kaptárba helyezésével a méhek döntése (többé-kevésbé) befolyásolhatóvá válik. A harmadik évezred tudósai már olyan "robotméhet" is készítettek, amely programozott táncával egy bizonyos helyre volt képes irányítani "társait".

Méhészkedés hajdan és ma (folyt.)

Összeollóztam cikkekből, könyvekből, innen-onnan, hogy honnan fejlődött idáig a méhészkedés.
Ennél sokkal részletesebb és magasabb színvonalú ismertetéseket a Méhészet szaklapban 1996-1997 évfolyamokban Ruff János zseniális cikksorozatában olvashat az érdeklődő.
Dr. Halmágyi Levente remek írásaiból is szemezgettem ugyanazon szaklap 1995. illetve 2008. évi számaiban.
Szándékom szerint írásom inkább tekinthető kedvcsinálónak, ajánlónak a szakirodalom olvasásához, mint önálló értékkel bíró alkotásnak.         
Törzsi társadalmakban alakulhatott ki, hogy az ügyesebbek, bátrabbak mézvadászatra adták a fejüket. Egyes afrikai törzseknél ma is nagy szerencse, ha valaki méhcsaládot talál, ha kettőt, az még nagyobb szerencse, de ha hármat, az már boszorkányságnak számít, és az illető büntetésre számíthat.
A Kárpát-Medencében is jó megélhetést biztosított a mézvadászat akkoriban, amikor a méz volt az egyetlen édesítőszer. Legbiztosabb módszernek bizonyult, ha az erdőben járva vízlelő helyen méheket fogtak be, majd egyenként elengedve és követve őket, megtalálták az inkriminált odút. Sokszor nehéz munkát jelentett elfűrészelni a fatörzset a dühös méhek gyűrűjében, de ha sikerült a művelet, akkor otthon át lehetett költöztetni a méhcsaládot, és a mézre is, a viaszra is bizton akadt vevő. Megtartani a méheket azonban már sokkal nehezebb volt - a rajzás állandó problémát jelentett (és jelent mai napig is) a méhészeknek. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ókortól a közelmúltig nem sokat változott a méhtartás technológiája. Móra Ferenc remekművében megemlíti, hogy bizony a méhes félreeső elhelyezését kihasználva jókat lehetett horpasztani méhészkedés ürügyén. És valljuk be, a sok fontoskodás és babonaság ellenére a gazda átengedte a munkát a méheknek, a rajok befogása és a mézelvétel, préselés kivételével.

forrás: Méhészet 2007/4, Bross Péter felvétele

Egy kis méhészeti eszközbemutatót is szeretnék tartani:
A kas szalmából, gyékényből, vagy vesszőből font könnyű kerek vagy hatszögű méhlakás, a családok szabadon építkeznek a belsejében, már korábban is írtam róla.
A tőke vagy törzsök mesterséges odú, erdős vidékeken volt gyakori, ajtaja is van, hogy a mester hozzáférhessen az édes teherhez. Oroszország, Litvánia, Lengyelország méhészmúzeumaiban robusztus, faragott szobrok "működnek" napjainkig.
A bödön kerek, hordószerű készítmény, formavilága szőlőtermő vidékek méhészeinek szárnyaló fantáziájára jellemző.
A köpű deszkából készült, jóval könnyebb alkotmány, már-már kaptárszerű formával, de ebben is szabadon építhette lépjeit a méhcsalád. Vízszintesen elhelyezett lécekkel próbáltak merevítést adni a lépeknek, s egyben valamiféle áttekinthetőséget biztosítani az emberi szem számára. Készültek bővíthető, szétszedhető kivitelben is, ami komoly szakértelmet feltételez. Messze a legjobb minőségű mézet lehetett kinyerni belőle az összes többi természetes méhlakás közül, hiszen különválasztható volt benne a méztől a virágpor és a fiasítás (rakodókaptár!). Hátránya, hogy anyaga igen drága volt a kashoz, vagy tönkhöz viszonyítva.
Megemlíteném még a méhészpipát is, amellyel nemcsak szívni, de fújni is lehetett a dohányfüstöt. Ez volt a mai méhészfüstölők őse. A mester a méhekre fújhatta vele a füstöt, megzabolázva őket, közben a mindkét kezét szabadon használhatta.

Entrance controlling management

Érdekes videót találtam a youtube-on. Március közepén járunk, és meleg az idő, a méhek már vizet és barkafűz virágport hordanak. Ám a nagyméretű röpnyílás idegen méheknek is vonzó lehet. Láthatjuk, hogy a röpdeszkán viaszmorzsa és kristályosodott méztörmelék illatozik. 1:48-nál megjelenik egy idegen illatú méhecske, de az őrök rögtön kiszúrják (hárman is!) és megfutamítják.

Virágzik a szil

Miből is áll a tavaszi méhészkedés?

Szeretném előre bocsátani, hogy az általam használatos technológia csak egy lehetséges, bár bevallom, elég eredmény centrikus módja a méhészkedésnek (elnézem máshol, más méhészek milyen gondtalanul, felszabadultan hódolnak szenvedélyüknek). Országunkra jellemző, hogy szélsőségesen magas a méhcsaládok száma (közel 10 család/négyzet kilométer). Sok méhész, sokfajta kaptár- és keretmérettel dolgozik, a százéves fekvőkaptáraktól a modern rozsdamentes mézkombájnig minden megtalálható a palettán. 
A Kárpát medence méhészkedésére jellemző a családok "csúcsra járatása". Mindig irigykedve hallgattam a tengeren túli méhész beszámolókat elhúzódó, folyamatos hordásról, "végtelen" here vagy somkóró virágzásokról. 
De itthon tavasszal minden, ahogy már korábban utaltam rá, az akácra való felkészítés, a csúcsformába hozásnak van alárendelve. Kis hazánk földrajzi fekvéséből adódóan, az akác virágzása nem esik egybe a méhcsalád népességének csúcsával. Az akácfák Dél-Magyarországon kezdenek el virágozni legkorábban (nem számítva Budapest belvárosát, melynek mikroklímája jó néhány nappal korábban fehérbe borítja az akácfákat), és a szlovák, vagy ukrán határhoz közeli északi lejtésű hegyoldalakon marad legtovább friss a virág. Így a méhészek követik a folyamatot, mind figyelmükkel, mind járműveikkel. Május közepe felé éjszakánként megjelennek az utakon a mindenféle rakományok és vontatmányok. A fentebb említett földrajzi és klimatikus viszonyok miatt a méhcsaládjaink - természetes körülmények között - népességük csúcsát valamikor június hónap tizedik napja körül érik el, és a nyári napéjegyenlőség után a görbe lassan lefele indul. Természetes körülmények között. Mi méhészek megpróbáljuk hamarabb felhozni, és tovább fenntartani a görbe csúcsán a szaporulatot. Sajnos a méhecske élettartama nagyon behatárolt - ráérő tudósok kiszámolták, hogy "csupán" 750 km repülésre van hitelesítve.
A ma lerakott petékből 6 hét múlva lesz nektárhordó "bogár", és egy keretnyi fiasításból kikelő méhecske bő két keretet képes takarni, fűteni. Ezekhez a tényekhez kell igazodni, elővenni a feljegyzéseket, számolni, később egyengetni, átröptetni, ja és a legfontosabb: ha a napi gyarapodás nem éri el a 40 dekányit családonként, serkenteni, serkenteni, serkenteni.

Egyike a három, sok-sok kiló márciusi virágport adó óriásnak

Tavaszi serkentés

A tavasz egy nagyon nehéz, sokszor ínséges napokkal teli időszak a többségében amúgy is elhasználódott, tavalyi méhek alkotta család számára. A nagy hőmérséklet ingadozások és főként az éjszakai lehűlések miatt a méhcsalád - természetes körülmények között - gyakran beszünteti az aktivitását és visszahúzódik telelő fürtbe a fiasítást melegen tartva. Itt szeretnék kitérni egy kicsit a méh hőcserélő rendszerére.
A méh a fejét hőleadóként, radiátorként használja. A léphez érintve, és repülő izmait dolgoztatva képes jelentős mennyiségű hőt termelni és ezt a potrohával pumpáló mozgást végezve a fejébe juttatni, így nagyon hatékonyan fűtve a fiasítást. Ez a munka viszont kizárja a más jellegű tevékenységet. A fürtben a meleg csak befelé áramolhat, és a körkörös fűtéshez minden dolgozóra szükség van.
Ám ha jó a fészek takarója, a méhcsalád éjszaka is aktív  lehet, és ezt érdemes kihasználni. Esténként, a kaptárba bejuttatott  meleg cukorszörp illata serkentően hat, hordani kezdik a fészekbe, és ez a munka elegendő extra hőt termel ahhoz, hogy az aktivitás (és ezzel a petézés) éjszaka se álljon le.    
  Amikor elegendő mennyiségű a behordott virágpor és már raktározni kezdik (ez annak a jele, hogy a méhek garatmirigye munkára kész), elkezdődhet a családok serkentő etetése. Ez, mint a neve is mutatja, az élelmiszer- és vízpótlás mellett a petézés serkentésére szolgál. Tavasszal elsődleges cél a méhanya petézésének maximalizálása. A növekvő fiasítás miatt szükséges a fészek rendszeres időközönkénti bővítése. Fontos a fokozatosság, hiszen minden berakott kerettel növekszik a fészek befűtendő légtere.
A cukorszörp eleinte 1:1 arányú legyen, később lassan hígítható, mert a fejlődéssel egyre nagyobb a fiasítás víz igénye, másfelől (elvileg) egyre több a napközben bejövő nektár.
Nehéz, körülményes munka a tavaszi serkentés, de a későbbi eredmények mindig igazolják.

Cukorlepény recept (egy a sok közül)

Gyógyszerrel vagy gyógyszer nélkül is bevált:
20 kg porcukor, 2 kg tejpor, 4,5 l méz vagy izocukor, 25 g aszkorbinsav (C-vitamin), szükség esetén 4-5 dl víz.

Beadásra kész 80 dkg-os lepények

Méhészkedés hajdan és ma

Március elején volt Kázmér napja, amikor a néphagyomány szerint a méhészek kiengedik a méheket a kasból. Hogy is van (volt) ez? Az ősidők óta használatos szalmából vagy gyékényből készült könnyű alkalmatosságot szeretik a méhek - ösztönös a vonzódásuk a fához, a szalmához és a gyékényhez: mai napig is széles körben elterjedt a "gyékény párna" alkalmazása a kaptáron belüli légtér téli szűkítése céljából.
De lássuk csak, mi is lehetett a kasos technológia lényege? Erre valamikor tizenöt éve jöttem rá, amikor megvettem az első konténerem. A konténerben történt, hogy a szezonban akác pörgetés és új legelőre vándorlás után, egy újbóli pörgetés alkalmával fedeztem fel, hogy egyik családot előzőleg elfelejtettem kipörgetni, és erre ráadásul még a selyemkóró mézet is ráhordták. Így a kép ami fogadott, egy faltól falig mézzel berakott kaptár volt, méhecskével pedig nem találkoztam benne. Az történt, hogy szegények a bőséges nektár forrásnak köszönhetően "kockára" meghordták a lépeket, kiszorítva ezzel az anyát (nem tudott hova petézni), így villámgyorsan elnéptelenedett a család (ne áruljunk zsákbamacskát: a dolgozók kint pusztulnak el, egyszerűen elkopik, elrojtosodik a szárnyuk a sok használattól, így röpképtelenné válva áldozatul esnek a hangyáknak, madaraknak, darazsaknak). A maradékuk bekéredzkedett szomszéd családokhoz, ahol fiasítást és anyát szimatoltak, így teljesen méhmentes maradt a kaptár. Ez a baki "gyalog" kaptár esetén nemigen fordul elő, mivel a kézi mozgatás során hamar kiderül a 30- 35 kg plusz súly.
Hajdan a méhkasból nem lehetett rombolás nélkül egyszerű lépcserével elvenni a mézet, így vagy megvárták míg megtelik mézzel, vagy egyszerűen átröptették a méheket, új méhkast  rakva a teli helyére. Kis szerencsével mézszüret közben megtalálták az anyát, és besétáltatták az új lakás kijáróján. A dolgozók a régi, megszokott helyükre repültek vissza, birtokba véve az új méhkast. A mézes lépeket azután rostán átpréselve külön választották a mézet a viasztól. Télire, Isten tudja miért, talán, hogy a téli napsütés ne csalogassa ki őket, betapasztották sárral a röpnyílásokat, és egy bizonyos tavaszi napon "kiengedték" a méheket. Talán a gondoskodás gesztusa volt, de mindig is elég sok misztikum fűződött ezekhez az öntörvényű, tiszteletet parancsoló kis állatokhoz.
 

Méhkas - már csak dekoráció

A fiasítás március idusán

Márciusi nyár

16 fok árnyékban. Délutánra már annyira tódultak kifelé a kijárókon, hogy több helyen is nyitni kellett még a röpnyíláson. Holnap hajnalban lesz az idei első vándorlás: átköltöztetek egy tucatnyi családot az első tavaszi virágpor forrás, a mogyoró közelébe. A város túloldalán, mintegy 12 km-re, egy magasfeszültségű vezeték alatt jókora mogyorós szolgáltatja a legelészni valót. Ilyenkor a méhek szinte rávetik magukat a fehérje forrásra. Nagyon fontos a tiszta, és nem túl hideg ivóvíz biztosítása számukra. A meleg vizet jóval könnyebben és gyorsabban felszívják, és ha mindig pótoljuk a vizet az itatóban, a méhecskék "odaszoknak", és nem lesznek kénytelenek tócsákból, esetleg jobb híján szennyvízből pótolni a vízhiányt.

"Terített asztal" reggeli fényben

Tavaszi átvizsgálás

A méhcsalád titkos élete (folyt.)

Nem vagyok hajlandó tudomásul venni az uralkodó időjárást, és csakazértis a méhcsalád tavaszi életéről fogok írni. Punktum.
Előzőleg a népesség összetételéről írtam, most egy kis méhbiológiával kezdeném, hogy érthető legyen az utána következő rész is.
Koncentráljunk most az anyagcserére. A méh, ha folyékony anyagot szívogat, azt a garatból a nyelőcsövön át a mézhólyagba pumpálja. Itt akár a saját testtömegének megfelelő mennyiséget is tárolni tud. A mézhólyag és a gyomor között található a mézhólyag szelepe, és ez, mint minden valamire való szelep, csak egy irányba engedi a táplálékot. Így a méhecske a mézhólyagban szállítani tudja a nektárt, és képes annak tartalmát felöklendezni anélkül, hogy a nektár a gyomor tartalmával érintkezne. Itt megjegyezném, hogy szállítás közben úgy fogyasztja a nektárt, mint motor az üzemanyagot (amiből következik, hogy van az a távolság, ahonnan  már nem gazdaságos hordani).

forrás: Armin Spürin "A mézelő méh" c. könyve (kiadó: Ulmer Verlag)

Tehát, ha eljön a jó idő, (és remélem hamarosan) a fiasítás felülete gyarapodni kezd, a méhek egyre nagyobb teret képesek befűteni a kaptárban, és bár szépen hordják a friss nektárt, még szükség van a lépben tárolt tavalyi mézre is. Vizet is hordanak, elsősorban a pempő készítéséhez, de a felnőtt dolgozók is szomjaznak, ha azt észlelik, hogy a mézhólyagjukban túl sűrű az anyag, túl magas koncentrációjú a cukoroldat. Igen ám, de a bent serénykedő méhecske nem gyűjtő méh, így a beérkező vízgyűjtő társait fogja megkeresni, és tőlük kér. Másik oldalról közelítve ez úgy néz ki, hogy a gyűjtő méhet már a kaptár röpnyílásánál őrködő társai megállítják, és ha nem tudja őket "megkínálni", akkor nem mehet be (hiszen aki üres mézhólyaggal érkezik, az biztosan vinni akar valamit). De visszatérve a vízhordókra (ők nem is hordanak mást, hiszen a nektárhordás elsődleges fontosságú, nem függhet a vízszükséglettől), honnan tudják, hogy van-e szükség vízre a kaptárban, vagy már elegendő a friss, magas víztartalmú nektár? A válasz, hogy minél nagyobb szükség van a vízre, annál többen rohamozzák meg a beérkezőket, szívókájukat nyújtva feléjük. Ha nincs szükség vízre, a méhecske hosszú percekig is kínálgathatja "portékáját", és lehet, hogy nem is röpül már újra az itatóhoz. Persze én még nem láttam soha, hogy kiszaladt volna egyikük is a kaptár elé köpni a vizet. Tehát a rendszer - a visszacsatolásoknak köszönhetően - működik.