Ha atkagyérítő próbakezelést végzek, mindig megszámolom a lehullott atkákat, hogy felmérjem a fertőzöttség mértékét.
2013. július 14., vasárnap
2013. július 5., péntek
Méhészkutya akcióban
 |
| Forrás: itt |
2013. július 3., szerda
2013. július 1., hétfő
Elanyátlanodva
Az anyátlanság komoly probléma. Valójában, az anyátlanság a leggyakoribb végzetes fenyegetés a méhcsalád túlélése szempontjából, sokkal gyakoribb, mint a betegségek, vagy kártevők okozta veszélyeztetés. Viszont, a méhek természetét megismerve, a baj könnyebben is orvosolható azoknál.
Miért okoz ekkora bajt az anyátlanság? Miért tűnnek el a kaptárból a méhanyák? Hogyan ismerjük fel az anyátlanságot? Hogyan tegyük 'befogadóvá' a méhcsaládunkat? Miért fontos tudnunk, hogy mióta anyátlan a család? Mi okból kezd el petézni a dolgozó és mi a teendő ilyenkor? Sok kérdés felvetődik az anyátlanság kapcsán.
Az anya a méhcsalád főszereplője. Legfőbb teendője a petézés (napi 1000-3000), mellyel a méhcsalád demográfiai felfutását biztosítja. Egy jól petéző anya nélkül sosem lesz annyi kirepülő dolgozó, hogy a család nektár/virágpor/víz szükségletét fedezni tudja, az alultápláltság pedig egyenes út a betegségekhez.
Egy fiatal, jó tulajdonságokkal rendelkező anya gyorsan felhozza a családot tavasszal, és a szezonra méheink belakják a kaptárat. A méhanya eltűnésével azonban hirtelen vége szakad a boldogságnak.
Miért és hogyan vész el a méhanya? Bár a megtermékenyített anya az életét a lépeken éli, és nem esik a ragadozók, a közúti forgalom, vagy vegyszerek áldozatául, mégis egy kisméretű, sérülékeny rovar, mellyel könnyen végez a méhész egy ügyetlen mozdulata, vagy a méhei ideges reakciója valamilyen stresszhatásra (nem beszélve a késleltetett hatású mérgekről, amit a gyűjtőméhek behordhatnak a kaptárba). Életének első szakaszában többször is elhagyja a kaptárt a tájolás és a párzás idejére és ami kevésbé közismert: saját méhcsaládja is megtámadhatja a párzásból visszatérő anyát a hordozott idegen illatok miatt. Ilyenkor szerzi be a láb- illetve a szárnysérüléseket, melyek megpecsételhetik további sorsát.
Hogyan diagnosztizáljuk az anyátlanságot? Az első és legszembetűnőbb tünet a peték hiánya. Gyakorlottabb méhésznek már kaptárbontáskor feltűnik a méhek hangos zúgása, a 'sírás'. Szervezetlen, nyugtalan család benyomását kelti, ideges, szaladgáló, vagy szárnyaikkal verdeső méhek látványa figyelmeztető jel lehet!
Vannak-e előjelei az anyátlanságnak? Akár lehetnek is. Persze nehéz előrejelezni azt, hogy a keretléccel ki fogjuk lapítani az anyát néhány percen belül, de a rendszertelen, hézagos petézés, esetleg a megjelent váltóbölcsők képe ne kerülje el figyelmünket. A váltóbölcső jól táplált álcát tartalmaz, és ha a méhekre bízzuk az anyaváltást, nem hozunk hibás döntést - feltételezve, hogy a majdani párzáshoz adottak a kondíciók. A régi méhanyát a dolgozók leölhetik a váltóbölcső befedésekor, az új anya kikelésekor, ritkábban elhalaszthatják az új anya petézéséig is. Tehát feltételezhető, hogy lesz petézésmentes időszakunk (általában 2 hétnyi), mely lelassítja a népesség gyarapodását. Pozitívum ugyanakkor, hogy emiatt előáll olyan időszak, amikor fedett fiasítás mentes lesz a fészek. Ideális állapot az atkagyérítéshez.
Fokozottan kockázatos a csendes anyaváltás a vándorméhészek számára. A vándorlással járó stressz és a betájolás-bepárzás eseménysorához szükséges feltételek hiánya nem kedvez a sikernek.
Ekkor jön a beavatkozás, az ún. anyásítás. Nagy odafigyelést és némi gyakorlatot kívánó művelet, sikerességében csak akkor lehetünk biztosak, amikor az új anya már petézni kezdett. Fontos tudnunk, hogy mióta anyátlan a méhcsaládunk. Például, ha csak fedett fiasítást találunk, tudhatjuk, hogy már több, mint egy hete anyátlan a kaptár.
Ha pedig már egyáltalán nincs fiasítás, tudhatjuk, hogy legalább 3 hete áll fenn a helyzet és ettől kezdve csak fogynak a méhek a kaptárból. Innen már egyenes út vezet az álanyássághoz, amikor néhány dolgozó petézni kezd.
Végül: hogyan előzhetjük meg az álanyásságot, ezzel a család sorsának megpecsételődését?
Legalább 2 hetente vizsgáljuk át méhcsaládjainkat. Nem fontos mindig méhanyát találnunk, elég, ha elegendő számú és egységesen lerakott petéket találunk.
Biztosítsunk az anyának elegendő helyet a petézéshez. A zsúfoltság érzete rajzást indíthat el a méhcsaládnál, vagy a nagy mennyiségű behordott nektár és virágpor is elfoglalhatja a sejteket a fészekben. Ezt hívják úgy, hogy a méhek kiszorítják az anyát a fészekből.
Miért okoz ekkora bajt az anyátlanság? Miért tűnnek el a kaptárból a méhanyák? Hogyan ismerjük fel az anyátlanságot? Hogyan tegyük 'befogadóvá' a méhcsaládunkat? Miért fontos tudnunk, hogy mióta anyátlan a család? Mi okból kezd el petézni a dolgozó és mi a teendő ilyenkor? Sok kérdés felvetődik az anyátlanság kapcsán.
Az anya a méhcsalád főszereplője. Legfőbb teendője a petézés (napi 1000-3000), mellyel a méhcsalád demográfiai felfutását biztosítja. Egy jól petéző anya nélkül sosem lesz annyi kirepülő dolgozó, hogy a család nektár/virágpor/víz szükségletét fedezni tudja, az alultápláltság pedig egyenes út a betegségekhez.
Egy fiatal, jó tulajdonságokkal rendelkező anya gyorsan felhozza a családot tavasszal, és a szezonra méheink belakják a kaptárat. A méhanya eltűnésével azonban hirtelen vége szakad a boldogságnak.
Miért és hogyan vész el a méhanya? Bár a megtermékenyített anya az életét a lépeken éli, és nem esik a ragadozók, a közúti forgalom, vagy vegyszerek áldozatául, mégis egy kisméretű, sérülékeny rovar, mellyel könnyen végez a méhész egy ügyetlen mozdulata, vagy a méhei ideges reakciója valamilyen stresszhatásra (nem beszélve a késleltetett hatású mérgekről, amit a gyűjtőméhek behordhatnak a kaptárba). Életének első szakaszában többször is elhagyja a kaptárt a tájolás és a párzás idejére és ami kevésbé közismert: saját méhcsaládja is megtámadhatja a párzásból visszatérő anyát a hordozott idegen illatok miatt. Ilyenkor szerzi be a láb- illetve a szárnysérüléseket, melyek megpecsételhetik további sorsát.
Hogyan diagnosztizáljuk az anyátlanságot? Az első és legszembetűnőbb tünet a peték hiánya. Gyakorlottabb méhésznek már kaptárbontáskor feltűnik a méhek hangos zúgása, a 'sírás'. Szervezetlen, nyugtalan család benyomását kelti, ideges, szaladgáló, vagy szárnyaikkal verdeső méhek látványa figyelmeztető jel lehet!
Vannak-e előjelei az anyátlanságnak? Akár lehetnek is. Persze nehéz előrejelezni azt, hogy a keretléccel ki fogjuk lapítani az anyát néhány percen belül, de a rendszertelen, hézagos petézés, esetleg a megjelent váltóbölcsők képe ne kerülje el figyelmünket. A váltóbölcső jól táplált álcát tartalmaz, és ha a méhekre bízzuk az anyaváltást, nem hozunk hibás döntést - feltételezve, hogy a majdani párzáshoz adottak a kondíciók. A régi méhanyát a dolgozók leölhetik a váltóbölcső befedésekor, az új anya kikelésekor, ritkábban elhalaszthatják az új anya petézéséig is. Tehát feltételezhető, hogy lesz petézésmentes időszakunk (általában 2 hétnyi), mely lelassítja a népesség gyarapodását. Pozitívum ugyanakkor, hogy emiatt előáll olyan időszak, amikor fedett fiasítás mentes lesz a fészek. Ideális állapot az atkagyérítéshez.
Fokozottan kockázatos a csendes anyaváltás a vándorméhészek számára. A vándorlással járó stressz és a betájolás-bepárzás eseménysorához szükséges feltételek hiánya nem kedvez a sikernek.
Ekkor jön a beavatkozás, az ún. anyásítás. Nagy odafigyelést és némi gyakorlatot kívánó művelet, sikerességében csak akkor lehetünk biztosak, amikor az új anya már petézni kezdett. Fontos tudnunk, hogy mióta anyátlan a méhcsaládunk. Például, ha csak fedett fiasítást találunk, tudhatjuk, hogy már több, mint egy hete anyátlan a kaptár.
 |
| Fedett fiasítás |
Ha pedig már egyáltalán nincs fiasítás, tudhatjuk, hogy legalább 3 hete áll fenn a helyzet és ettől kezdve csak fogynak a méhek a kaptárból. Innen már egyenes út vezet az álanyássághoz, amikor néhány dolgozó petézni kezd.
Végül: hogyan előzhetjük meg az álanyásságot, ezzel a család sorsának megpecsételődését?
Legalább 2 hetente vizsgáljuk át méhcsaládjainkat. Nem fontos mindig méhanyát találnunk, elég, ha elegendő számú és egységesen lerakott petéket találunk.
Biztosítsunk az anyának elegendő helyet a petézéshez. A zsúfoltság érzete rajzást indíthat el a méhcsaládnál, vagy a nagy mennyiségű behordott nektár és virágpor is elfoglalhatja a sejteket a fészekben. Ezt hívják úgy, hogy a méhek kiszorítják az anyát a fészekből.
2013. június 21., péntek
Keretméretek és jellemzőik
 |
| forrás: Örösi Pál Zoltán - Méhek között (Mezőg. Kiadó, Bp 1968) |
A fenti ábrán a leggyakrabban előforduló (és néhány ritkább) keretméret adatai, méretekkel és sejtszámokkal. A tegnap készített képeken lehet számolgatni a fiasításos sejteket:
 |
| Hunor fészek keret 'A' és 'B' oldala |
2013. június 14., péntek
A minimalista méhészkedés dicsérete
A méhészkedés maga a művelői egy részének élvezetes hobbi, kikapcsolódás, másik részének a megélhetést biztosítja, életformáját jelenti. Akár műkedvelőről, akár profiról essék szó, mindenkinek szíve vágya, hogy kedvencei egyedül is (vagy minimális segítséggel) boldoguljanak. Persze, manapság a méheknek sokkal-sokkal több akadályt kell leküzdeniük évről-évre, mint mondjuk ötven éve.
Mostanság nagy választék kínálkozik a piacon eszközök, kemikáliák tekintetében. Ám itt is kategorizálhatunk a hobbitól a nagyüzemi használatra készült termékekig. És mint mindenhol, itt is a néhány jól használható áru mellett megjelenik a bóvli is tömegével.
Mégis, mit tartalmazzon a minimalista méhész kelléktára, ha a lehető legtermészetesebb fejlődést próbáljuk biztosítani méhcsaládunk számára? Vizsgáljuk most ebből a perspektívából a méhészkedést.
Kezdő méhészeknél gyakran felvetődik (nem mellékesen anyagi okokból), hogy előnyösebb használt eszközökkel elkezdeni a szakmát. Talán nem is sejtik, hogy milyen nagy a veszélye a betegségek megjelenésének. A spórákkal teli kaptárak, szerszámok újrafelhasználásával olyan fertőzéseknek nyitunk ajtót, mint a nyúlós költésrothadás, európai költésrothadás, vagy a nozéma. Ezek spórái évekig-évtizedekig lapulhatnak, hogy kedvező táptalajra (jelen esetben saját méhcsaládunkra) találva és kicsírázva, zavartalanul folytassák szaporodásukat. Sok időt és pénzt bukhatunk tehát az alkalmi vételnek tűnő használt holmival.
A másik felvetődő kérdés a saját kaptárak készítése. Nem okozhat gondot annak, aki gyakorlott asztalos és jól felszerelt műhellyel bír. Ám néhány millis pontatlanság már megbosszulja magát. A méheknek a kaptáron belül ugyanis pont annyi közlekedő helyre van szükségük, hogy könnyedén be tudjanak járni (és tisztán tarthassanak) minden zugot, A túl szűk járatokat, réseket propolisszal tömik el, míg a túl levegős helyekre (pl, ha a keretlécek és a kaptár fala vagy feneke közti rés túl nagy), viaszhidakat építenek, a könnyebb átjárás érdekében, vagy még nagyobb rés esetén zugépítményt is húzhatnak, melybe az anya belepetézhet, vagy mézzel is telerakhatják. Kaptárat tehát ezen méhjáratok méretének tudatában kezdjünk el gyártogatni.
A keretméretek kiválasztása is ide tartozik. Rengetegsok keretmérettel lehet eredményesen méhészkedni, azonban értelemszerűen más-más technológiát igényelnek. Kipróbálni érdemes sokfélét, ám ha letettük a garast valamelyik méret mellett, akkor igyekezzünk egységesíteni a méhészetünkben, az életünk egyszerűsítése érdekében. Ne feledjük, minden technológiának megvannak a számunkra előnyös és a kevésbé előnyös oldalai. Nem lehet úgy méhészkedni, hogy a sokféle technológiából kimazsolázzuk a nekünk tetsző, vagy kényelmes mozzanatokat.
A minimalista méhészkedésnek igenis van létjogosultsága - szerintem több is, mint a skála másik végén tartózkodó "mindent bele a kaptárba" méhészkedésnek, vagy a méhcsaládot néhány naponta fenekestül felforgató méhész dúlásának, ami után jó néhány napig is eltarthat a méhcsaládnak, amíg magához tér, rendezi végre sorait.
Persze vannak esetek, amikor az emberi beavatkozás elkerülhetetlenül szükséges. Ilyen például, ha sikertelen anyaváltás történik a méhcsaládnál, miközben elfogy a nyitott fiasítás, egyúttal az új anya nevelésének esélye is.
Fontos még az etetés kérdése. Tudjuk, a cukor nem olcsó mulatság, míg a nektár ingyen van. Ha megszűnik a friss élelem forrás, a kaptárban leáll a fejlődés és a méhcsalád takarékos üzemmódra kapcsol. Ennek különböző fokozatai vannak, a hereűzéstől a petézés leállásáig, vagy még tovább. Ezt megállítandó, beavatkozás szükségeltetik, amíg az időjárás, vagy a méhcsaládunk állapota ezt megkívánja, de egy nappal sem tovább.
Összességében elmondható, hogy egy egészséges, megfelelően népes méhcsalád, kis szerencsével sok beavatkozást nem igényel, a rendszeres ellenőrzéseken kívül.
Az alapfelszerelés beszerzése nem egetverően költséges. Alapvető a füstölő, kaptárvas, arcvédő hármas a kaptárunk vizsgálatához. A mézelvételhez szükség lesz még fedelezőre, mellyel a mézes sejtek viaszfedelét távolíthatjuk el, és egy pergetőre, amit akár hordozható, kézi hajtással működtethető kivitelben is beszerezhetünk.
Egyszóval, a minimalista méhészet megvalósítható az eszközök és felszerelések, valamint a beavatkozások terén is. Egyetlen téren azonban nem lehetünk minimalisták: a tudás tekintetében. Kezdő méhésznek egyszerűen lehetetlen birtokolnia mindazt a gyakorlati tudást és tapasztalatot, ami ahhoz kell, hogy idejekorán felismerje a beavatkozások szükségességét és időben el is végezze azokat. Éppen ezért fontos, hogy folyamatosan képezzük magunkat, használjuk ki az adódó lehetőségeket a saját (tovább)képzésünkre.
Mostanság nagy választék kínálkozik a piacon eszközök, kemikáliák tekintetében. Ám itt is kategorizálhatunk a hobbitól a nagyüzemi használatra készült termékekig. És mint mindenhol, itt is a néhány jól használható áru mellett megjelenik a bóvli is tömegével.
Mégis, mit tartalmazzon a minimalista méhész kelléktára, ha a lehető legtermészetesebb fejlődést próbáljuk biztosítani méhcsaládunk számára? Vizsgáljuk most ebből a perspektívából a méhészkedést.
Kezdő méhészeknél gyakran felvetődik (nem mellékesen anyagi okokból), hogy előnyösebb használt eszközökkel elkezdeni a szakmát. Talán nem is sejtik, hogy milyen nagy a veszélye a betegségek megjelenésének. A spórákkal teli kaptárak, szerszámok újrafelhasználásával olyan fertőzéseknek nyitunk ajtót, mint a nyúlós költésrothadás, európai költésrothadás, vagy a nozéma. Ezek spórái évekig-évtizedekig lapulhatnak, hogy kedvező táptalajra (jelen esetben saját méhcsaládunkra) találva és kicsírázva, zavartalanul folytassák szaporodásukat. Sok időt és pénzt bukhatunk tehát az alkalmi vételnek tűnő használt holmival.
A másik felvetődő kérdés a saját kaptárak készítése. Nem okozhat gondot annak, aki gyakorlott asztalos és jól felszerelt műhellyel bír. Ám néhány millis pontatlanság már megbosszulja magát. A méheknek a kaptáron belül ugyanis pont annyi közlekedő helyre van szükségük, hogy könnyedén be tudjanak járni (és tisztán tarthassanak) minden zugot, A túl szűk járatokat, réseket propolisszal tömik el, míg a túl levegős helyekre (pl, ha a keretlécek és a kaptár fala vagy feneke közti rés túl nagy), viaszhidakat építenek, a könnyebb átjárás érdekében, vagy még nagyobb rés esetén zugépítményt is húzhatnak, melybe az anya belepetézhet, vagy mézzel is telerakhatják. Kaptárat tehát ezen méhjáratok méretének tudatában kezdjünk el gyártogatni.
A keretméretek kiválasztása is ide tartozik. Rengetegsok keretmérettel lehet eredményesen méhészkedni, azonban értelemszerűen más-más technológiát igényelnek. Kipróbálni érdemes sokfélét, ám ha letettük a garast valamelyik méret mellett, akkor igyekezzünk egységesíteni a méhészetünkben, az életünk egyszerűsítése érdekében. Ne feledjük, minden technológiának megvannak a számunkra előnyös és a kevésbé előnyös oldalai. Nem lehet úgy méhészkedni, hogy a sokféle technológiából kimazsolázzuk a nekünk tetsző, vagy kényelmes mozzanatokat.
A minimalista méhészkedésnek igenis van létjogosultsága - szerintem több is, mint a skála másik végén tartózkodó "mindent bele a kaptárba" méhészkedésnek, vagy a méhcsaládot néhány naponta fenekestül felforgató méhész dúlásának, ami után jó néhány napig is eltarthat a méhcsaládnak, amíg magához tér, rendezi végre sorait.
Persze vannak esetek, amikor az emberi beavatkozás elkerülhetetlenül szükséges. Ilyen például, ha sikertelen anyaváltás történik a méhcsaládnál, miközben elfogy a nyitott fiasítás, egyúttal az új anya nevelésének esélye is.
Fontos még az etetés kérdése. Tudjuk, a cukor nem olcsó mulatság, míg a nektár ingyen van. Ha megszűnik a friss élelem forrás, a kaptárban leáll a fejlődés és a méhcsalád takarékos üzemmódra kapcsol. Ennek különböző fokozatai vannak, a hereűzéstől a petézés leállásáig, vagy még tovább. Ezt megállítandó, beavatkozás szükségeltetik, amíg az időjárás, vagy a méhcsaládunk állapota ezt megkívánja, de egy nappal sem tovább.
Összességében elmondható, hogy egy egészséges, megfelelően népes méhcsalád, kis szerencsével sok beavatkozást nem igényel, a rendszeres ellenőrzéseken kívül.
Az alapfelszerelés beszerzése nem egetverően költséges. Alapvető a füstölő, kaptárvas, arcvédő hármas a kaptárunk vizsgálatához. A mézelvételhez szükség lesz még fedelezőre, mellyel a mézes sejtek viaszfedelét távolíthatjuk el, és egy pergetőre, amit akár hordozható, kézi hajtással működtethető kivitelben is beszerezhetünk.
Egyszóval, a minimalista méhészet megvalósítható az eszközök és felszerelések, valamint a beavatkozások terén is. Egyetlen téren azonban nem lehetünk minimalisták: a tudás tekintetében. Kezdő méhésznek egyszerűen lehetetlen birtokolnia mindazt a gyakorlati tudást és tapasztalatot, ami ahhoz kell, hogy idejekorán felismerje a beavatkozások szükségességét és időben el is végezze azokat. Éppen ezért fontos, hogy folyamatosan képezzük magunkat, használjuk ki az adódó lehetőségeket a saját (tovább)képzésünkre.
2013. június 10., hétfő
Érett anyabölcső
"A méhek nem sokkal kikelése előtt lebontják a viaszfödelet és a bölcső végének viaszfalát. Ettől kezdve bábing határolja a bölcső végét. Az ilyen "érett" bölcső vége lecsapott és sötét. A fejlődő anya valószínűleg több levegőt kap a szabad gubón." (Örösi Pál Zoltán: Méhek között - Mezőgazdasági Kiadó 1968)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)