Miért okoz ekkora bajt az anyátlanság? Miért tűnnek el a kaptárból a méhanyák? Hogyan ismerjük fel az anyátlanságot? Hogyan tegyük 'befogadóvá' a méhcsaládunkat? Miért fontos tudnunk, hogy mióta anyátlan a család? Mi okból kezd el petézni a dolgozó és mi a teendő ilyenkor? Sok kérdés felvetődik az anyátlanság kapcsán.
Az anya a méhcsalád főszereplője. Legfőbb teendője a petézés (napi 1000-3000), mellyel a méhcsalád demográfiai felfutását biztosítja. Egy jól petéző anya nélkül sosem lesz annyi kirepülő dolgozó, hogy a család nektár/virágpor/víz szükségletét fedezni tudja, az alultápláltság pedig egyenes út a betegségekhez.
Egy fiatal, jó tulajdonságokkal rendelkező anya gyorsan felhozza a családot tavasszal, és a szezonra méheink belakják a kaptárat. A méhanya eltűnésével azonban hirtelen vége szakad a boldogságnak.
Miért és hogyan vész el a méhanya? Bár a megtermékenyített anya az életét a lépeken éli, és nem esik a ragadozók, a közúti forgalom, vagy vegyszerek áldozatául, mégis egy kisméretű, sérülékeny rovar, mellyel könnyen végez a méhész egy ügyetlen mozdulata, vagy a méhei ideges reakciója valamilyen stresszhatásra (nem beszélve a késleltetett hatású mérgekről, amit a gyűjtőméhek behordhatnak a kaptárba). Életének első szakaszában többször is elhagyja a kaptárt a tájolás és a párzás idejére és ami kevésbé közismert: saját méhcsaládja is megtámadhatja a párzásból visszatérő anyát a hordozott idegen illatok miatt. Ilyenkor szerzi be a láb- illetve a szárnysérüléseket, melyek megpecsételhetik további sorsát.
Hogyan diagnosztizáljuk az anyátlanságot? Az első és legszembetűnőbb tünet a peték hiánya. Gyakorlottabb méhésznek már kaptárbontáskor feltűnik a méhek hangos zúgása, a 'sírás'. Szervezetlen, nyugtalan család benyomását kelti, ideges, szaladgáló, vagy szárnyaikkal verdeső méhek látványa figyelmeztető jel lehet!
Vannak-e előjelei az anyátlanságnak? Akár lehetnek is. Persze nehéz előrejelezni azt, hogy a keretléccel ki fogjuk lapítani az anyát néhány percen belül, de a rendszertelen, hézagos petézés, esetleg a megjelent váltóbölcsők képe ne kerülje el figyelmünket. A váltóbölcső jól táplált álcát tartalmaz, és ha a méhekre bízzuk az anyaváltást, nem hozunk hibás döntést - feltételezve, hogy a majdani párzáshoz adottak a kondíciók. A régi méhanyát a dolgozók leölhetik a váltóbölcső befedésekor, az új anya kikelésekor, ritkábban elhalaszthatják az új anya petézéséig is. Tehát feltételezhető, hogy lesz petézésmentes időszakunk (általában 2 hétnyi), mely lelassítja a népesség gyarapodását. Pozitívum ugyanakkor, hogy emiatt előáll olyan időszak, amikor fedett fiasítás mentes lesz a fészek. Ideális állapot az atkagyérítéshez.
Fokozottan kockázatos a csendes anyaváltás a vándorméhészek számára. A vándorlással járó stressz és a betájolás-bepárzás eseménysorához szükséges feltételek hiánya nem kedvez a sikernek.
Ekkor jön a beavatkozás, az ún. anyásítás. Nagy odafigyelést és némi gyakorlatot kívánó művelet, sikerességében csak akkor lehetünk biztosak, amikor az új anya már petézni kezdett. Fontos tudnunk, hogy mióta anyátlan a méhcsaládunk. Például, ha csak fedett fiasítást találunk, tudhatjuk, hogy már több, mint egy hete anyátlan a kaptár.
 |
| Fedett fiasítás |
Ha pedig már egyáltalán nincs fiasítás, tudhatjuk, hogy legalább 3 hete áll fenn a helyzet és ettől kezdve csak fogynak a méhek a kaptárból. Innen már egyenes út vezet az álanyássághoz, amikor néhány dolgozó petézni kezd.
Végül: hogyan előzhetjük meg az álanyásságot, ezzel a család sorsának megpecsételődését?
Legalább 2 hetente vizsgáljuk át méhcsaládjainkat. Nem fontos mindig méhanyát találnunk, elég, ha elegendő számú és egységesen lerakott petéket találunk.
Biztosítsunk az anyának elegendő helyet a petézéshez. A zsúfoltság érzete rajzást indíthat el a méhcsaládnál, vagy a nagy mennyiségű behordott nektár és virágpor is elfoglalhatja a sejteket a fészekben. Ezt hívják úgy, hogy a méhek kiszorítják az anyát a fészekből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése