A rossz időjárásra való tekintettel ezúttal egy már régebben talált írás továbbadására szántam rá magam. Íme:
A helyszín Anchorage, Alaszka. Az első házigazda méhész már 20 éve minden áprilisban postai küldeményben méheket kap kaliforniai tenyésztőktől. A dobozonkénti nem egészen másfél kilónyi méh óvja és védi a zárkába helyezett méhanyát és a néhány napos út elegendő arra, hogy kellőképpen összeszokjanak. Méhészünknek tehát csak a kaptárba kell helyeznie az érkezett méhcsaládot. A cukorlepény-dugós, kirágós módszerrel beengedett méhanya nemsokára petegyártásba is kezd.
Alaszkában július végével lezárul a gyűjtőszezon. A mézelvétel után kényelmetlen választás előtt áll a méhész: áttelelés vagy eutanázia? Annak, aki szereti a méheket, biztosan fekete nap a naptárban, amikor mosogatószeres vízbe kell ölnie a méheit. Nehéz érzelemmentesen végigcsinálni még ezt a viszonylag humánusan gyors műveletet is. A vegyszer megszünteti a víz felületi feszültségét, ezáltal a belesöpört méhek gyors fulladásos halálát okozva. Bármilyen kegyetlen is az eljárás, a másik alternatíva a biztos fagy- vagy éhhalál. Az alaszkai méhészek fele dönt évente a kiirtás mellett. Nem csoda, hogy időről-időre felvetődik a kérdés az áttelelhetőség lehetőségeiről.
A méhek számára a tél legnagyobb kihívását az ürítkezés nélküli táplálkozás jelenti. A telelőfürt belső hőmérsékletének állandónak kell lennie, függetlenül a külső időjárástól. A hat hónapnyi telelőfürt-állapot nem kedvez a méhcsalád létszámának felfejlődésének a gyűjtőszezon idejére. És akkor még nem is említettük a Varroa atka kérdését, vagy a léputca-váltási nehézségeket az alaszkai télben. Egyértelmű tehát, hogy a megoldás egy alaszkai alfaj kitenyésztése lenne.
Keith Malone egy fél milliméterrel kisebb sejteket építő méhfajta létrehozásán munkálkodik.
Elmélete szerint a kisebb, takarékosabb üzemű méhek egészségesebbek, ellenállóbbak lehetnek a Varroával szemben, nem is beszélve arról, hogy egységnyi helyen több álcát képes nevelni a család. "Dinamikusabb, jobb munkamegosztással képes működni a méhcsalád"- állítja ő. Megfigyelései szerint a kisebb sejtekben nevelődő dolgozók szárnyizmai és szárnymérete nem különbözik az általunk ismert méhekéitől. Így a kisebb, könnyebb törzset hatékonyabban, könnyedebben mozgatják ugyanazok a szárnyak. Malone szakmai véleménye, hogy ezzel a megoldással egy egészségesebb, erőteljesebb felépítésű és fejlődésű alfajt képes létrehozni.
Ő maga a tíz éve beszerzett orosz méhei évente áttelelő utódait nemesíti; nem szigeteli és nem takarja kaptárait, valamint nem végez nyár végi élelempótlást sem. Ugyanúgy mellőzi az atkairtó vagy gombaölő vegyszerek használatát is. Teleltetési módszerének lényege, hogy tél elején kis méretű, zsúfolt fészekfiókokba rakja össze méheit. A tenyésztés alapjául a legkevesebb téli élelmet fogyasztó orosz méhcsalád szolgál. A kemény kiképzést túlélő méhcsaládok lesznek az alaszkai méhek tenyészcsaládjai. Malone a tenyésztésre szelektált méhanyáit kaliforniai anyanevelőkhöz küldi szaporítási célból.
Az alaszkai méhészek téli sporttá, igazi művészi szintre fejlesztették a méhcsaládok átteleltetését. A Malone-módszer követőin kívül például mindenki egyetért abban, hogy hőszigetelni kell a kaptárakat.
Ugyancsak konszenzus van a szellőzés és a lecsapódott pára elvezetésének kérdéseiben.
A következő probléma a telelő élelemé. Mit és mennyit érdemes pótolni? Vannak, akik nagy mennyiségű cukorszörpöt (akár 45 kg-ot) feletetnek nyár végén a családjaikkal, abban a meggyőződésben leledzve, hogy a pollenmentes élelem könnyebben emészthető kedvenceiknek. Malone tapasztalatai szerint a virágporos mézzel jobban telelnek családjai.
Malone azt is állítja, hogy az általa tenyésztett méhanyák nem petéznek a tél folyamán, míg Tom Elliot méhész szerint ez lehetetlen. Ő úgy hiszi, hogy téli fiasítás nevelés nélkül a méhcsalád nem volna képes tavaszi fejlődésre. A méhanya január végén, a nappalok hosszabbodását érzékelve petézni kezd és ebből a kisméretű fiasításból kikelt dolgozók vállalnak majd oroszlánrészt a tavaszi, táblás fiasítás nevelésében.
Miért ez a nagy küzdelem és erőlködés, hogy átteleltessék valahogy a méhcsaládjaikat? A mézelő méh nem őshonos az amerikai kontinensen, talán nem véletlenül. A kemény telet átvészelt családok gyakran túl gyengék a termeléshez.
Gazdasági szempontból tekintve, egy méhcsalád leszállítással együtt kb. 140$, míg 45 kg cukor kb. 60$. A teleléshez használatos takaró- és szigetelőanyagok több évig használhatók. Steve Victors egyesületi elnök szerint megéri az átteleléssel próbálkozni.
A másik szempont az erkölcsi. Senki sem szereti leölni minden egyes szezon végén a neki mézet gyűjtő állatait.
Elliot állítja, hogy a már áttelelt családjai sokkal erősebbek és fejlődőképesebbek a postán érkezetteknél.
Minden helyi méhész reménykedik abban, hogy sikerül végre egy Alaszkához alkalmazkodott alfajt kitenyészteni. Hiszen, aki nem éli túl a telet, az nem éli túl Alaszkát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése