E hónap elején átvizsgálásra kerülnek a méhcsaládok, és megkezdődik a téli élelem feletetése. A nagy mennyiségű és sűrű cukorszörpöt (1kg cukorhoz 6-7dl víz) három-négy etetés alkalmával beadhatjuk, így a még elfogatható őszi időjárás segítségével invertálni és sűríteni tudják azt méheink. Ez komoly, megterhelő feladatot jelent (nem az etetés, inkább az átdolgozás) az idősebb generációs dolgozóinknak - akik koruknál fogva amúgy sem lennének képesek átvészelni a telet - ezáltal a kaptár fiatal népessége megkímélt állapotban, ép peritrophikus hártyával nagyobb eséllyel veheti fel a küzdelmet a kórokozók (kifejezetten a nosema) ellen a tél, és főként a kora tavasz folyamán.
- Mégis, mennyi az annyi? - ez a kezdő méhészt foglalkoztató egyik legfogósabb kérdés ilyentájt; azaz, mekkora mennyiségű élelemmel vághatnak neki családjaink, a gazdájuk teljes lelki nyugalmát biztosítandó, a télnek. Bevallom, még soha nem dekáztam le a pontos mennyiséget. Ezt a fészek - pontosabban a telelő fürt mérete fogja elsősorban meghatározni. Az ősz folyamán a fiasítás mérete folyamatosan zsugorodik, helyére virágpor és méz kerül, így fokozatosan koncentrálódik az élelem a méztérből a fészek közepe irányába.
Maga a méhészkedés módja is megváltozik szeptemberre. Már nem lehet kirakodó vásárt rendezni mézes keretekből magunk körül, mert a lépek és a méz illata odacsalogatja a felderítőket és pár percen belül már a kivett lépjeinket sem fogjuk látni a rászálló méhek tömegétől, akik megpróbálnak minél hamarabb minél több zsákmányhoz jutni a váratlan csemegéből. A helyzet igen gyorsan igen súlyossá eszkalálódhat: elég akár egy nyitva felejtett kaptár, és beindulhat a rablás. A rablás sokféle lehet, előfordul, hogy gyenge, néptelen vagy beteg méhcsalád esetén csendes rablás indul be, itt néha a méhésznek csak kaptárbontáskor tűnik fel a mézkészlet teljes hiánya, és a feltépett fedelek, összerágott lépek, ugyanakkor a maroknyi népességet, sőt az anyát is megkímélik a fosztogatók. Sokkal rosszabb és szinte megállíthatatlanná váló rablás is kialakulhat (magam láttam 20 kaptárt a keretdrótokig visszarágva egy szivárgó etető miatt) és ilyenkor nemcsak a kirabolt családnak annyi, hanem a rabló méhcsaládok is komoly vérveszteséget szenvednek a harc hevében.
Ezért az etetés, és a kaptárbontás általában a sünök szerelmi életének óvatosságával javallott. Etetni csak sötétedés környékén ajánlatos, és kerülni kell a szétcsöpögtetést. Érdemes piros fényű lámpát használni, ezt a színt ugyanis méheink nem látják. Napközbeni kaptárbontogatós munkáinkat úgy szervezzük meg, hogy egy helyen ne sokáig legyen nyitva kaptártető, inkább 2 kaptáranként vándoroljunk a sor ellenkező végére.
Ha szerencsénk van, jut egy kis vénasszonyok nyara is (indián nyár - azt hiszem a helyes píszí kifejezés), meg egy kis csapadék is segítségül az égiektől az őszi méhlegelőnk kihasználásához. Így virágpor raktáraikat feltöltve - nem utolsósorban a virágzó parlagfű jóvoltából (igen, már megint a méhészek jártak jól) - várhatják kedvenceink a hideg hónapok beköszöntét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése